Híradó

Az út kellős közepén állnak a villanyoszlopok Mosonmagyaróvár egyik utcájában, az önkormányzat megmagyarázta

Simon JuditSimon Judit

2023. szeptember 27. 18:25

A frissen leaszfaltozott út kellős közepén állnak a villanyoszlopok Mosonmagyaróvár egyik utcájában. Az ott lakókat ez nem zavarja, azt mondják, ez akkor is így volt, amikor aszfaltút helyett még földúton kellett közlekedniük. Az önkormányzat szerint nagyon sokba került volna, hogy az út szélére tegyék a villanyoszlopokat.

Megkönnyebbültek a mosonmagyaróvári Királydomb utca lakói, amikor hosszú idő után leaszfaltozták a házaikhoz vezető földutat. Az utcaképet a munkagépek mellett azonban tovább rondítja egy kis baki, ugyanis a villanyoszlopok a leaszfaltozott út kellős közepére kerültek, ám a legtöbb lakót ez sem zavarja. Örülnek, hogy legalább a portól megszabadultak:

„Személyesen én is meg az utcában is mindenki örül neki. Mert a port nehéz volt már kibírni, én például azért hagytam meg az élő sövényeket, hogy a portól védjem a ház elejét. Már nagyon rég óta várományos volt már ez az egész.” – mondta az RTL Híradónak Jójár Ferenc.

Nemrég egy fotó jelent meg a közösségi médiában arról, hogy a felújítás közben a villanyoszlopokat az út közepén hagyták. A lakókat azonban ez nem zavarja.

Engem nem zavar. Biztos, hogy tesznek ki valami figyelmeztetőt, hogy nehogy baj legyen belőle.

A probléma csak az, hogy az oszlopok balesetveszélyesek lehetnek. A városüzemeltető cég ügyvezetője szerint a nem szokványos megoldásnak nyomós indoka van. Hogy mi az, és mi lesz a középre helyezett villanyoszlopok sorsa, kiderül az RTL Híradó riportjából.

#Híradó#Videó#Belföld#mosonmagyaróvár#királydomb utca#villanyoszlop#top hírek#aszfaltozás

Címlapról ajánljuk