Híradó

75 ezer forintra ugrott a kötelező biztosítás éves átlagdíja Budapesten

Velti LászlóVelti László

2023. szeptember 18. 18:13

Egy év alatt 17 százalékkal, több mint 75 ezer forintra ugrott a kötelező biztosítás éves átlagdíja Budapesten – a jegybank második negyedévről szóló adatai alapján. A fővároson kívül 11 százalékos drágulást mértek. A GKI szerint a dráguló alkatrészek mellett a biztosítókra kiszabott különadók árát is az autósok fizetik. Az általunk kérdezett alkuszcég úgy számol, legalább tizedével magasabb tarifa vár azokra is, akik a következő hónapokban válthatnak biztosítást. 

Nem csak azokkal fizettetnek többet, akik balesetet okoztak. Mélyebben kell a zsebébe nyúlnia az autósok többségének, pedig az átlagfizetés és egyelőre a nyugdíj is kevesebbet ér, mint tavaly. 

A jegybank friss adatai: Budapesten meghaladta a 75 ezer forintot a kötelező biztosítás éves átlagdíja a második negyedévben – vagyis 1 százalékkal nőtt egy év alatt. A fővároson kívül 11 százalékkal, majdnem évi 48 ezer forintra emelkedett az átlagos tarifa. Részben azért, mert költségesebb a javíttatás.

Hogy mi miatt drágultak még a kötelező biztosítások és mire számíthatnak azok, akik a következő hónapokban váltanak biztosítást, kiderül a videóból.

 

#Híradó#Videó#Belföld#Gazdaság#top hírek#kötelező biztosítás#drágulás#különadó

Címlapról ajánljuk