Beláncolták a gyerekszoba ajtaját a szülők, holtan találták két és fél éves kisfiukat Csepregen – tragikus körülmények között vesztette életét Máté
2023. július 7. 18:26
A védőnőnek, a gyógypedagógusoknak, és a családsegítőnek sem tűnt fel semmi szokatlan a halálra éheztetett csepregi kisfiúnál. A vád szerint szülei bántalmazták is a két és fél éves gyereket, aki többször a földön feküdt ruha nélkül. Végül tüdőgyulladást kapott és meghalt tavaly februárban. Herczog Mária szociológus szerint az ellátórendszer nincs felkészülve a családok segítésére.
A vád szerint szeméthalommal teli gyerekszobába zárták be a csepregi szülők négy gyermeküket, az ajtót leláncolták, csak ételt adtak be nekik, de azt már nem ellenőrizték, hogy megették-e. Tavaly februári fotók kerültek nyilvánosságra az akkor ötgyerekes csepregi család házról, miután holtan találták a szülők két és fél éves kisfiukat, Mátét.
Kiderült, a gyerek többször feküdt a földön ruha nélkül, majd tüdőgyulladást kapott, de szülei nem vitték orvoshoz. Az éppen hatodik gyermekével várandós anya megpróbálta újraéleszteni órák óta halott fiát, közben segítséget hívott. Az egyik mentős vallomását a bíró olvasta fel a csütörtökön kezdődött tárgyaláson, ahol a szülőknek különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelniük.
A gyermek állapota elhanyagolt volt, az úgynevezett egyszer használatos eldobható pelenka olyan mértékben volt elhasználódva, hogy annak színe több helyen szürkés volt. A gyermek haja ápolatlan, rászáradt, vélhetően hányadékot láttam rajta. Fogai feketék, elhanyagoltak voltak. Általános kondícióját tekintve nekem alultápláltnak tűnt.
Különféle sérülések is voltak rajta, a vád szerint bántalmazás miatt. Az anya nem mondott semmit a tárgyaláson, egy később visszavont vallomásában úgy fogalmazott várta, hogy mikor hal meg a fia. Az apa szavait is a bíró tolmácsolta.
Hibásnak érzem magam én is, a Máténak azért kellett meghalnia, mert el lett hanyagolva, bántva lett és legfőképpen nem kapott elég ételt, sajnálom, hogy én ezt engedtem és eltűrtem a feleségemnek.
Korábban néhányszor elvitték a szülők gyógytornára a fejlődésben visszamaradt kisfiukat. 2021 novemberében az egyik gyógypedagógus szerint sovány volt a gyerek, egyeztetett a védőnővel is.
Rákérdeztem, hogy lehet-e a kisfiú alultáplált, a védőnő azt mondta, hogy nem.
A szombathelyi kórházból azzal keresték meg a családsegítőt, hogy vizsgálják meg, megfelelő-e a gyerek járássegítő eszköze, mivel a kisfiú elesett. A tragédia előtt körülbelül egy hónappal jártak a házban a családsegítő munkatársai. Abból, hogy volt szennyes edény a konyhában, úgy értékelték, hogy az anya főz. A gyerekek pedig szerintük rendesen fel voltak öltözve.
„A nagyobb gyerekek játszottak, az apa pedig sétáltatta a Mátét úgy, ahogy egy járni tanuló kisgyermeket segítenek, mögé állt kezét felülről fogta beszélgettünk vele, az apa azt mondta, hogy itthon gyakorolják a Mátéval azt, amit a gyógytornász mondott nekik."
Kiderült, a látogatásra a szülők külön készültek, még ki is festettek. Így az ellenőrzéskor semmi szokatlan nem tűnt fel a szakembereknek. Herczog Mária szociológus szerint Magyarországon elsősorban a fizikai körülményeket vizsgálják.
Van nagyon komoly módszertani útmutatás, mind az egészségügyben dolgozók, mind a szociális ellátásban, oktatásban dolgozók számára, hogy hogyan kell felismerni a bántalmazást. Ezekben az esetekben a gyerekekkel is kellett volna beszélni, nem tudom, hogy ez megtörtént-e. A szülőkkel is, a felületesnél egy sokkal alaposabb beszélgetést kellett volna folytatni.
– mondta az RTL Híradónak, Herczog Mária szociológus.
A szociológus szerint a nehéz, szegényes körülmények élő családoknál, ahol egymás után születnek a gyerekek, a szakembereknek számítaniuk kellene arra, hogy valamelyik sérülhet. Herczog Mária azt mondja, az ellátórendszer nem felkészült arra, hogy segítsék a családokat.