Híradó

Horror Baranyában: a bostai rém magával vitte áldozata évek óta a szerelőaknában elrejtett holttestét költözéskor

Debreczeni CsillaDebreczeni CsillaFazekas AndreaFazekas Andrea

2023. június 3. 18:27

Mivel a 23 éves áldozat az eltűnése előtti napon összeveszett élettársával, gyermeke anyjával, a faluban azt beszélték, hogy külföldre költözött. Az áldozatot ezután a rendőrség eltűntként kereste. Feltételezett gyilkosa a férfi földi maradványait a garázsa alatti szerelőaknába rejtette.

Korán reggel lepték el a rendőrök a bostai házat. A tulajdonosát emberölés gyanúja miatt tartóztatták le. A nyomozók azután fogták el a férfit, miután felmerült a gyanú, hogy csaknem 6 évvel korábban meggyilkolhatta egyik ismerősét.

2017 június közepén az egyik este a sértett ittas állapotban megjelent a vádlott lakásánál, ahol közösen folytatták az italozást. Ennek során közöttük szóváltás alakult ki, majd a vádlott egy konyhakéssel nyakon szúrta a sértettet, aki ennek következtében meghalt 

– mondta el Dr. Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A férfi áldozata holttestét egy pokrócba csavarta és elrejtette. Az udvaron található garázs alatti szerelőaknába dobta, amelyre hamut, meszet és különféle hulladékot halmozott fel.

Mivel a 23 éves férfi az eltűnése előtti napon összeveszett élettársával, gyermeke anyjával, a faluban azt beszélték, hogy külföldre költözött. Az áldozatot ezután a rendőrség eltűntként kereste.

A gyilkosság után csaknem négy évvel a vádlott úgy döntött, hogy házat cserél egy ismerősével. A költözéskor azt mondta, hogy az aknába temette elpusztult kutyáját, és a maradványait magával akarja vinni. A holttestet kiásta, és új házának padlásán rejtette el. Ezután részegen kezdett beszélni arról, hogy az eltűntnek hitt férfit megölte. A rendőrök ekkor kezdtek újra foglalkozni az üggyel.

Kutatást végeztünk, ahol a 7 óra előtt néhány perccel a lakóház padlásáról egy fekete színű nylon zsákból emberi maradványok kerültek elő. F. Attila ekkor elismerte, hogy ezek a maradványok Sz. Zoltán maradványai 

– mondta Bátori Péter, a Baranya Vármegyei RFK Bűnügyi Osztályának vezetője.

A férfi végül beismerő vallomást tett, de azt nem tudta megmondani, miért gyilkolt. Azt mondta, nem emlékszik mi történt, mert annyira részeg volt. A faluban élők megdöbbentek, amikor kiderült, mi történt.

Én rosszat nem tudok mondani róla. Már régóta itt laktak. Én nem nézem ki belőle, hogy ő gyilkolt volna 

– mondta az egyik szomszéd a vádlottról.

Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen. 10 évre küldenék fegyházba. 

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#gyilkosság#bostai rém#top hírek

Címlapról ajánljuk