Híradó

„Csak így dünnyögtem, mint egy medve” – mondta a szabolcsi férfi, akinek poénból összeragasztották a száját, mire ő megölte a viccelődőt

Hajdú OrsolyaHajdú Orsolya

2023. május 24. 19:43

Egyetlen, nem halálosnak szánt ütés miatt halt meg a viccelődő férfi Tarpán tavaly nyáron. Előzőleg pillanatragasztóval kent össze egy sörösdobozt, hogy megviccelje ismerősét, de az nem nevetett, hanem, miután kinevették, úgy megütötte az őt megviccelő férfit, hogy az hanyatt esett, és beverte a fejét, majd a kórházban meghalt. A vádlott pszichés állapota miatt a büntetésére még nem tett indítványt az ügyészség.

Mi lett volna, ha én azt a pillanatragasztót elnyelem? Egy mérgező anyag.

Máig nem érti a vádlott, miért viccelte meg ismerőse azzal, hogy a sörösdobozát bekente ragasztóval: a heccnek tragédia lett a vége. Beismerte a bírónak, hogy mérgében úgy megütötte a belőle gúnyt űző férfit, hogy az később belehalt a sérüléseibe. 

A tarpai dohánybolt biztonsági kamerája mindent rögzített tavaly nyáron, a felvételt a szerdai tárgyaláson vetítették le. Itt azt látni, ahogy a későbbi áldozat a sörért nyúl, amire egyébként ő hívta meg a vádlottat. Beragasztózta a doboz nyílását és az oldalát is.

Ahogy a számhoz vettem, nyeltem belőle vagy kettőt, mikor észrevettem, hogy hmhmhm (összefogja az ajkait), csak így dünnyögtem, mint egy medve. Akkor vettem észre, hogy itt már baj van.

Számon kérte ismerősét a tréfa miatt, aki erre nevetni kezdett, és sértegette is. A vádlott valahogy kiszedte a kezéből a ráragadt sörösdobozt, és a száját is ki tudta nyitni. Ekkor hirtelen ököllel arcon ütötte az őt megviccelő férfit. 

Az ütéstől a néhai sértett hanyatt esett, fejének hátsó részét a talajba ütötte, aminek következtében eszméletét azonnal elveszítette, és másnap a kórházban meghalt. 

Ezért az ügyészség halált okozó testi sértéssel vádolja a megtréfált férfit. Egy korábbi balesete miatt romlott a pszichés állapota, ezért az ügyészség szerint a vádlott nem tudta felmérni, mit tesz. Emiatt még nem tettek indítványt arra, mi legyen a büntetése.

Odacsaptam neki egyet. Viszont azt nagyon sajnálom, részemről nem volt szándékos, hogy én olyat üssek rajta, hogy ő feladja a harcot.

 

A vádlott szerint ismerőse részeg volt, ezért nem állta az ütést, szerinte ebből lett a baj. A bíróság több szakértőt is kirendelt az ügyben, tanúkat is meghallhatnak, ítélet leghamarabb ősszel születhet.

 

#Híradó#Videó#adásrészletek#Baleset-bűnügy#bűnügy#haláleset#vicc#pillanatragasztó#Tarpa#sör#top hírek