Híradó

Van, aki szó szerint mindenét elveszítette Magyarország egyik legnagyobb csalási ügyében

Simán KláraSimán KláraHujder ZoltánHujder Zoltán

2023. március 26. 18:08

Szó szerint éheznek, az utolsó forintjukat is elvesztették – ezt mondta Híradónknak az az ócsai pár, akik egy piramisjáték-gyanús ügyletben vettek részt. Mint korábban beszámoltunk róla: egy társaság tavaly novemberben azt ajánlotta, hogy filmelőzetesek nézéséért fizetnek. Ehhez azonban legalább 48 ezer forintot be kellett fizetni. Az összegyűlt pénzzel a szervezet vezetői március elején eltűntek. Van olyan, aki a házát, autóját vesztette el, sokan pedig az utolsó tartalékaikat.

Már a hűtőt is kihúzták a konnektorból Dunaiék. A házaspár azt mondja, hogy így az üres szerkezet legalább áramot nem fogyaszt. A villanyszámlát amúgy sem tudnák kifizetni. Legutóbb ebédet is csak abból a kis segélyből tudtak főzni, amit az önkormányzattól kaptak.

„Volt egy kis krumpli és krumplilevest… hogy holnap mit eszünk azt nem tudom. Három napja főztem egy kis farhátból, az volt az utolsó pénzünk” – mondta a Híradónak Dunai Lívia.

A megromlott egészségű pár nem tud munkát vállalni, így örültek a lehetőségnek, hogy filmelőzetesek nézéséért pénzt kaphatnak.

„Eladtuk a kaposvári lakást, ideköltöztünk, és láttuk, hogy ez fizet, hogy ez jól működik.”

Munkát azonban csak az kapott, aki befizetett legalább 48 ezer forintot.

”A férjemet is beregisztráltam, magamat is, meg a lányomat is, meg két barátnőmet is, hogy segítsek rajtuk. Úgyhogy 600 ezer forintom ugrott” – mondta Dunai Lívia. 

Három hónapig megkapták az ígért fizetést, és úgy tűnt, hogy a befizetett pénzük is gyarapodik. Március elsején azonban a szervezet eltűnt az összes pénzzel együtt. A Dunai házaspárnak mostanra fogyott el minden tartaléka.

A becslések szerint tízezer embert csaphattak be így. A kár milliárdos lehet. 

Egy hete azonban sokaknak reményt adott, hogy egy újabb közösségi oldal indult, ahol a károsultak nevét és telefonszámát gyűjtötte valaki. Azt ígérte, hogy aki megadja adatait, visszakapja pénzét. Bizonyítékképp egy nagy számot mutató kriptovaluta számlát is kitett. Miután több károsult is újabb csalás lehetőségére figyelmeztette társait, ezt az oldalt is törölték.

A nyomozás egy hónapja tart. Információink szerint már több százan keresték meg a fejér megyei rendőröket. A károsultak száma egyre nő, így a nyomozás akár hónapokig is eltarthat.

Ha segítene a családnak, erre a számlaszámra utalva megteheti:

Dunai Imre
11600006-00000000-96314795

A Híradó március 15-én már foglalkozott a témával:

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#piramisjáték#top hírek#bűnügy

Címlapról ajánljuk