Híradó

„Tudom, hogy félt aznap éjszaka, mert fél a sötétben” – megszólalt az eltűnt hatéves kislány édesanyja

Lévai RenátaLévai Renáta

2022. november 26. 18:44

Elismerést kapott a siklóernyős, aki rátalált a Győr-Moson-Sopron megyei Pér egyik tanyájáról eltűnt kislányra majdnem két hete. A gyerek szülei is gratuláltak neki. Az anya azt mondta az RTL Híradónak, hogy mindig hálás lesz Mehringer Szabolcsnak. A 6 éves kislány már jól van, a héten iskolában is volt.

A kislány édesanyja, Turóczi Judit telefonon nyilatkozott az RTL Híradónak, azt mondta, Mehringer Szabolcs megérdemli az elismerést, ő már gratulált is neki. 

Nagyon hálás vagyok neki, sose fogom elfelejteni a nevét 

– mondta Turóczi Judit, aki szerint a történtekre is örökké emlékezni fognak. Az anya szerint minden szülő rémálma, amit átélt, amikor kislánya elkóborolt a tanyáról.

„Én tudom, hogy ő félt aznap éjszaka, mert fél a sötétben. Azt is tudom, hogy sírt, pedig azt mondta, hogy nem sírt, de én tudom, hogy sírt. Örökre nyomot hagy benne ez az éjszaka.”

Hozzátette, ő először ideges volt, utána pedig már a félt, hogy hol lehet a kislány, „hogy miért nem szól, mi baj történhetett vele”. Lányával azóta megbeszélték a történteket, és reméli, hogy a gyermek is feldolgozza a történteket szép lassan. Ebben a családja is segíti. Turóczi Judit szerint, mióta megtalálták a lányát, még szorosabbá vált a kapcsolatuk. Hozzátette: „Azon a héten nem ment iskolába, mert nem szeretett volna, de ezen a héten már ment. Már várta az iskolát, vissza tudott zökkenni. 

Ő nagyon jól viseli meglepő módon, nagyon kemény.

Mehringer Szabolcs korábban a Híradónak idézte fel a történteket.

#Híradó#Videó#Belföld#segítség#kislány#eltűnt#siklóernyős

Címlapról ajánljuk