Híradó

Férje ölhette meg az egy hete eltűnt asszonyt – már a Dunában kutatnak a holttest után

Hujder ZoltánHujder Zoltán

2022. szeptember 27. 17:56

A rendőrök most már gyilkosság gyanújával nyomoznak egy dunaújvárosi asszony ügyében. Férjét hétfőn emberölés gyanújával vették őrizetbe, az ügyészség javasolja a letartóztatást.

Az RTL Híradó stábja kint járt a Duna-parton, ahol a Pest Megyei Kutató-Mentők annak az 52 éves asszonynak a holttestét keresték, akinek eltűnését még szeptember 21-én jelentették be.

Már a Dunában is keresik azt az asszonyt, aki egy hete tűnt el
A Pest Megyei Kutató-Mentők munkatársai a Duna-parton

Az eltűnt nő egy dunaújvárosi lakótelepen élt, és korábban egy ottani pizzériában dolgozott. Több volt munkatársa is azt mondta, szerették, mert mindig mosolygós, kedves volt. Pár éve azonban elköltözött, férjhez ment. Férje a környéken jól ismert vállalkozó. A család ismerősei bár nyilatkozni nem akartak, annyit elmondtak, hogy úgy tudták, a pár szépen élt. 

A nő mégis sokszor küzdött lelki problémákkal, így férje nem lepődött meg az eltűnésén, mint mondta. Akkor azonban igen, amikor a rendőrök behívták a kapitányságra, majd őrizetbe vették.

Már a Dunában is keresik azt az asszonyt, aki egy hete tűnt el

A Fejér Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta a férfi letartóztatását aki az alapos gyanú szerint megölte a házastársát. A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel (öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható) alaposan lehet tartani a férfi szökésétől, elrejtőzésétől – indokolták a javaslatot.

Azt nem lehet tudni, hogy a férj tett-e vallomást, és ha igen, mit mondott. Családja azonban hisz az ártatlanságában.

 

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#bűnügy#dunaújváros#eltűnt#gyilkosság

Címlapról ajánljuk