Híradó

Az árstop csak mint halottnak a csók: tényleg brutálisan emelkedtek nálunk az élelmiszerárak

Velti LászlóVelti LászlóLévai RenátaLévai Renáta

2022. augusztus 25. 19:56

Magyarországon mérték a második legnagyobb élelmiszerdrágulást az Unióban. Az árstop ellenére 29,7 százalékkal emelkedtek az árak tavalyhoz képest az Eurostat szerint, csak egy tizedszázalékkal kevésbé, mint az első helyen álló Litvániában. A GKI jövőre is kiugró drágulással, az ideinél 10-15 százalékkal még magasabb árakkal számol.

Nem fürösztik tejben-vajban a vásárlókat. Egyetlen hónap alatt 8,3 százalékkal drágult a trappista sajt. Júliusban már átlagosan 3410 forintot kértek kilójáért, 70,5 százalékkal többet, mint tavaly – a KSH szerint.

Az Eurostat Magyarországon mérte a második legnagyobb élelmiszerdrágulást az Unióban. Júliusban az árak 29,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az árstop ellenére kétszer akkora ütemben emelkedtek, mint a 27 tagállamban átlagosan. Mindössze egytized százalékkal kisebb mértékben a negatív listát vezető Litvániához képest.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter két hónapja a drágulást egyszeri, statisztikai hatással magyarázta Híradónknak. 

Tudja, az infláció is egyre jobban lefelé konyul, mert a bázishatások miatt minden évben nem történhet ugyanakkora emelkedés, tehát az infláció lecsitul. Az ilyen indexeknek az összehasonlításával azért óvatosan kell bánni

 – adta elő június 22-én, amikor amúgy nálunk már bőven az uniós átlag felett drágultak az élelmiszerek.

A riporter kérdésére, hogy ezek szerint nálunk egy évvel korábban nagyon alacsonyak voltak az árak másokhoz képest, a miniszter egyetértőleg közölte, hogy így van, „tehát itt lehet egy dinamika”.

Az energia és az áruszállítás mindenhol nagyot drágult. Magyarországon viszont a bérköltség is megugrott az idei, majdnem 20 százalékos kötelező minimálbér-emelés hatására. Ám csak részben emiatt kiugró az áremelkedés nálunk a Portfolio szerint.  

„A forintgyengülés hatása megjelenik az élelmiszerárakban. Továbbá a kormányzat különadókat is kivetett a kiskereskedelmi szektorra és ezeket a különadókat szintén áthárítják a fogyasztókra. Így ezek a tényezők összességében már jelentős áremelő hatással bírnak” – mondta a Híradónak Hornyák József, a Portfolio makroemelzője.

A GKI úgy számol, akár a legnagyobb élelmiszerár-emelkedést is Magyarországon mérhetik a következő hónapokban az unióban. És szerintük a drágulás üteme jövőre is kétszámjegyű marad.

Az árnövekedés üteme tud csak mérséklődni. Várhatóan jövőre is egy 10-15 százalék körüli élelmiszer-árindex növekedés várható – ismertette Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.

Mindezek ismeretében nem csoda, hogy minden napra jut egy hír valamilyen termék drágulásáról. Csütörtökön például a Tojóhibrid-tenyésztők jelentették be, hogy darabonként 10 forinttal emelik a tojás termelői árát. Az aszály miatti takarmánydrágulásra hivatkoznak. Így a fogyasztói ár is tovább nőhet. Pedig a boltokban már múlt hónapban 641 forintot kértek átlagosan 10 tojásért, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

#Híradó#Videó#Gazdaság#élelmiszerárak#infláció#drágulás#eurostat