2:09
HíradóHíradó
Kiss László-ügy: volt másik áldozat is
2016. május 8. 18:00
Nem akarnak nyilatkozni az érintettek, miután a Fókusz Plusznak adott exkluzív interjúban mindent elmondott a megerőszakolt áldozat. Hallgat Kiss László és az úszószövetség elnöke Gyárfás Tamás is. Takáts Zsuzsanna azt mondta: 55 éve nem ő volt az élsportoló úszók egyetlen áldozata. Az asszony azt mondta: egy nappal azután, hogy őt megerőszakolták, egy másik lánnyal Kiss ugyanazt próbálta tenni. Akkor is társai segítettek lefogni az áldozatot. Ezeket az információkat egy vádirat tartalmazza, amiből kiderül, hogy a másik erőszak miatt nem indult büntetőeljárás.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem