10 milliós alkotmány, gyermekeknek
2011. október 6. 17:57
Tízmillió forintért juttatta el 200 ezer diáknak az alaptörvény diákoknak szóló változatát a kormány.
„Vékonyabbat a nyegyedikeseknek, vastagabbat a nyolcadikosoknak. Bízunk benne, hogy az új alkotmánnyal jobban tisztában lesznek.”
A 10 évesek az alaptörvény bevezetőjét, a 14 évesek az alkotmány közérthető változatát kapták.
„A szöveg viszont nehezen érthető, de a szöveget nehéz tíz éves gyerekek szintjére lefordítani” – mondta Bozóné Gecsei Csilla, az Erzsébethelyi Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Ezért a pedagógusok segítenek értelmezni az alkotmányt a 10 és 14 éves gyerekeknek.
Levélben kérte az oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa az iskolaigazgatókat, hogy a zsebfüzeteket október 6-án, a hősök emléknapján adják át az iskolásoknak. Ők meg is kapták, de csütörtökön is találtunk olyan önkormányzatot, ahol a korábban felállított Alaptörvény Asztalon nem volt zsebfüzet. Pedig Szabó Enikő, a közigazgatási minisztérium államtitkára arra is felhívta a jegyzők figyelmét, hogy a zsebfüzetek egy-egy példányát, zsinórral lazán rögzítve helyezzék el az asztalon.
A kormány szerint a zsebfüztek ötlete Kerényi Imre színházi rendezőtől, a miniszterelnök megbízottjától származik, csakúgy, mint az Alaptörvény Asztala.
A kormány szerint a zsebfüztek ötlete Kerényi Imre színházi rendezőtől, a miniszterelnök megbízottjától származik, csakúgy, mint az Alaptörvény Asztala.
Az oktatási államtitkárságon nem akartak nyilatkozni, azt mondták, az ügy Kerényi Imréhez, a miniszterelnök megbízottjához tartozik. A miniszterelnökségen viszont a közigazgatási minisztériumba irányítottak minket, ahol egy közleményt adtak ki. Ebből megtudtuk, a 200 ezer diák zsebfüzete 10 millió forintba került.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem