Vicces Nobel-díj elképesztő ötletekért

rtl.hurtl.hu

2011. október 1. 12:47

Kiosztották az alternatív Nobel-díjakat. Az elismerést azok kapják, akiknek felfedezései előbb megnevettetnek, aztán elgondolkoztatnak.

Az idei Béke Ig-Nobelt a litván főváros polgármestere kapta. Ő az, aki néhány hónapja bemutatta, hogyan is kellene fellépni az autósok ellen, akik a kerékpársávra parkolnak.

A kémiai Nobel kitüntetettjei, egy japán tudóscsapat tagjai személyesen is megjelentek a díjátadón. Ők egy wasabis tűzjelzőrendszert fedeztek fel halláskárosultaknak. A szósz szagát 100 különböző bűzfajtából választották ki. Állításuk szerint erre a tömény wasabi-permetre még az alvó emberek is felriadnak.

Rajtuk kívül még díjaztak azt a tanulmányt, amely megállapítja, hogy az egyik teknősfajtánál nincs ragadós ásítás.

Egy norvég a sóhajtás témájában elért eredményeivel érdemelte ki a kitüntetést.

Egy ausztrál tudóscsoport arra jött rá, hogy bizonyos bogarak szexuális vágyat éreznek az egyik sörösüveg-fajta iránt.

Most már tudjuk, hogy miért nem szédülnek el a kalapácsvetők, és azt is, hogy a vizelet visszatartása legalább olyan veszélyes a közúti közlekedésben részvevők számára, mint egy enyhébb alkoholos befolyásoltság.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!