Magyar focistákat és futballbírókat vettek őrizetbe
2011. június 29. 18:33
Kommandósok fogtak el három focistát és négy bírót. A filmbe illő elfogáson 50 rendőr és ügyész vett részt, és 12 helyen tartottak házkutatást.
Egyszerre 12 helyen csaptak le tegnap a rendőrök és ügyészek a bunda-ügy gyanúsítottaira. 3 focistát és 4 bírót vettek őrizetbe. Házkutatást is tartottak. Rengeteg valutát, főleg eurót találtak: több mint száz millió forintnyi volt az egyik lakásban.
Az egyik gól egyértelmű volt a Bolívia és Argentína közötti meccsen, de a magyar bíró nem adta meg. Még csak a 75. percnél járt a meccs, ő pedig a gyanú szerint azt akarta, hogy csak az utolsó 5 percben legyen gól. Erre fogadott ugyanis egy nemzetközi bűnszervezet, és a gyanú szerint lefizették a bírókat.
„Nem arról szóltak a fogadások, mert nem az hoz sok pénzt, hogy A nyer vagy B nyer vagy X-et játszanak, hanem, hogy az utolsó 5 percben esik-e a gól, lesz-e 11-esből gól - ezek általában többet is fizetnek” – mondta Fazekas Géza, a Központi nyomozó Főügyészség megbízott osztályvezető ügyésze.

A februári Bulgária-Észtország mérkőzésen is magyar bírók fújtak. Négy magyar bíró tevékenységét találták gyanúsnak, akik Magyarországon alsóbb osztályú meccseken fújhattak, ennek ellenére nemzetközi mérkőzéseket is vezettek. Olyan meccsekről van szó, amiket most bundagyanúsnak találtak.
Eddig hat mérkőzésről, 3 finnről, két dél-amerikairól és egy magyarról derült ki, hogy megbundázták. De nem csak bírókat, hanem játékosokat is megvesztegettek. A hatból 4 meccsen tudták is befolyásolni az eredményt.
A csalást egy távol-keleti bűnszervezet irányította, ehhez csatlakozott egy magyar focista.
A csalást egy távol-keleti bűnszervezet irányította, ehhez csatlakozott egy magyar focista.
A csalássorozat egyik vezetője egy szingapúri férfi volt, akit márciusban vettek őrizetbe Finnországban. Az RTL Híradóban egy hónapja bemutattuk a férfi híváslistáját, amelyen egy magyar mobilszám és a Zoli név szerepelt. Többször is beszéltek egymással.
A bundázások miatt többen, köztük a magyar labdarúgó szövetség is feljelentést tett. Ez alapján kezdték el a nyomozást.
„A Magyar Labdarúgó Szövetség nagy örömmel fogadta ezt a folyamatot. Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság védelme, de számos olyan sportvezető illetve tisztességes labdarúgó fordult az MLSZ-hez, akik már azon is gondolkoztak, hogy abbahagyják ezt a sportágat pont a játék tisztátalansága miatt” – mondta Borbély Zoltán, az MLSZ szóvivője.
A focisták és a bírók előzetes letartóztatásáról holnap döntenek. Ezzel a nyomozásnak még csak az első szakasza zárult le, a rendőrök szerint több meccsről is kiderülhet, hogy megbundázták.
A focisták és a bírók előzetes letartóztatásáról holnap döntenek. Ezzel a nyomozásnak még csak az első szakasza zárult le, a rendőrök szerint több meccsről is kiderülhet, hogy megbundázták.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem