Nyilas vallott Képíró ellen
2011. május 6. 13:53
Egy ÁVH-n tett vallomás az egyik bizonyíték a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor büntetőperében.
Képíró Sándor csütörtökön kezdődő büntetőpere pénteken, kisebb késéssel folytatódott, aminek az volt az oka, hogy a 97 éves vádlott rendkívül nehezen és lassan tudta családtagjai segítségével megközelíteni a bíróság legfelső emeletén lévő nagy tárgyalótermet.
Először Varga Béla Bíró Képíró korábban, a nyomozás során tett vallomását ismertette, majd felolvasta a vádlott két beadványát. Az egyik címe Az újvidéki razzia perének sötét oldala, a másiké pedig Az újvidéki razzia hiteles története, avagy hogyan lettem háborús bűnös. Az írásokban Képíró mindvégig ártatlanságát hangoztatta. A bizonyítékai közé sorolja azt is egyebek mellett, hogy 1944 elején nem menekült Németországba, pedig a németek tiszti rangban átvették volna őt, és néhány tiszttársát is, akik átszöktek a nácikhoz.
A pénteki tárgyaláson a bíróság ismertette Nagy János, egykori honvédtiszt vallomását, amelyet az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) illetve a hírhedt KatPol előtt tett. Nagy János aki nyilas párttag volt, terhelő vallomást tett Képíró Sándorral kapcsolatban. Azt mondta, 1942. január 23-án, amikor az úgynevezett „teáztató” gépkocsivezetőjét Képíró megkérte, hogy 30 embert vigyen el a kivégző helyre. Nagy János tanúvallomásában beszélt arról az esetről is, amit Képíró Sándor a saját érdemei közé sorol, nevezetesen, hogy megakadályozta az újvidéki Rex Szálló tulajdonosának és családtagjainak megölését.

A Képíró-ügy tárgyalását kedden, szakértők - Szakály Sándor és Zinner Tibor történészprofesszorok meghallgatásával folytatja a bíróság. Május 12-én várhatóak a perbeszédek, az elsőfokú ítélet előre láthatóan pedig május 18-án vagy 19-én születik meg.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem