„Ne írja alá Pali bácsi!”
2011. április 21. 19:56
Körülbelül 200-an tüntettek csütörtök este a Sándor-palotánál, hogy arra kérjék a köztársasági elnököt: ne írja alá az új alkotmányt.
A több demonstrációt lebonyolító „Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” csoport csütörtök estére, a Sándor-palotához szervezett újabb tüntetést. A rendezvényen körülbelül 200 -an gyűltek össze, köztük legalább két tucat civil szervezet, mozgalom képviseltette magát. Képviselőik egy-egy mondatot olvastak fel arról, hogy ez miért nem az ő alkotmányuk. A végén mindegyikük hozzáfűzte: ne írja alá Pali bácsi! A szervezők azt mondták, mivel a köztársasági elnök Csehországba ment, cseh nyelve is lefordították kérésüket. Ezt fel is olvasták a tüntetők előtt.
A rendezvényen egyébként részt vett Bárdos Deák Ágnes előadóművész is, aki a 80-as évek ellenzéki dalait énekelte. A nóták mind a diktatúráról, a cenzúráról és a félelemkeltésről szóltak.
A csoport úgy látja, az új alaptörvény megbontja az államszervezet demokratikus működését biztosító fékek és ellensúlyok rendszerét. Ha a köztársasági elnök aláírja az alkotmányt, ő lesz az első, aki meg is sérti azt.

Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem