Csak akkor buliznak, ha úgy van

Először is, ha valaki nem tudná, vasárnaptól szombatig 5 ország jégkorong-válogatottja küzd meg Budapesten a világbajnoki címért, mely a hokielitet jelentő A-csoportba való feljutást is jelenti egyben (az eredetileg 6 csapatos tornán való szerepléstől a japánok a március 11-ei földrengés, és azt azt követő szökőár miatt visszaléptek). A magyar csapatnak 2008-ban Japánban sikerült a „csoda”. Ma számukra, és szurkolótáboruknak is csalódás lenne az ezüstérem. Persze ebbe a többi csapatnak is lesz beleszólása. Főleg az olaszoknak, akik sokak szerint az igazi esélyesek a végső győzelemre.

Azoknak, akiket még csak most kapott el a jeges láz, vagy esetleg még mindig csak kerülgeti őket, összeszedtünk pár hasznos fogalmat a palánk mellől. Például azért, hogy ne járjanak úgy, mint a sokat idézett sportriporter: „És most kiállították az egész csapatot!... Ja nem, sorcsere…” (Egy sor általában három támadóból és két védőből áll, ők folyamatosan váltják egymást a mérkőzés alatt.)

Tehát: ezt a játékot koronggal, másik nevén pakkal játsszák, gólt ütni szoktak és nem rúgni, és nemcsak a kapus foghatja meg a korongot, hanem a játékosok is hozzáérhetnek. Soha nincs döntetlen meccs, hanem jön a hosszabbítás, azalatt hirtelen halál (győztes gól), vagy azután szétlövés (büntetők).

Mivel rendkívül gyors és kemény sportról van szó, ütközések is akadnak szép számmal, sőt megesik az is, hogy egy játékos kicsit „arrébb teszi” a másikat, ha épp palánk is van arra, akkor oda. Bizony az is előfordulhat, hogy egy-egy húzósabb szituáció után kakaskodás is kialakul, ami verekedéssé is fajulhat. Természetesen ez szigorúan tilos, és kiállítás jár érte.

A sok szép és jó mellett még azt is el lehet mondani a hokiról, hogy a legbulisabb játék, hiszen a játékmegszakítások után így dől el a korong sorsa. Igen, tényleg bulinak hívják azt, mikor a bíró bedobja a korongot, s a két csapatból egy-egy játékos megpróbálja eljuttatni valamelyik társához.

Amivel még kerek szemeket lehet varázsolni járatlanok arcára, az a dobálózás a meccseken. Mert ilyen is van. Persze nem csak úgy össze-vissza. Csokik például csak a mérkőzés lefújása után repülhetnek a jégre, ez – is – a játékosok jutalma a szurkolóktól.

Van, amikor még ennél is nagyobb dolgok kerülnek a pályára: plüssállatok. A macidobálás jótékonysági akció, segítségre szoruló gyerekekhez juttathatnak el így plüssjátékot a nézők, persze nemcsak medvékkel, bármivel hozzá lehet járulni a gyűjtéshez. Legközelebb éppen a világbajnokságon lesz erre lehetősége a közönségnek: április 22-én, a magyar-spanyol meccs első hazai gólja után lehet hajigálni (ami az Aréna felépítését ismerve „lánc-macidobálásba” fog torkollni).

Végül a legfontosabb kérdés: most akkor van esély a feljutásra? Lehet, hogy az igazán optimista hozzáértők már 2008-ban sem tartották elképzelhetetlennek, mégis kellett hozzá némi szerencse is, hogy 70 év szünet után újra az A-csoportban léphessenek jégre a magyarok. 2010-ban a házigazda szlovének ellen ki-ki meccset buktak el a hokisok. Most az olaszoktól tartanak a kevésbé derülátó szurkolók és a szakértők. Egy biztos: a válogatott mindent megtesz majd azért, hogy hazai környezetben vívják ki a világbajnoki címet maguknak. Azt meg már többször is bebizonyították, hogy számukra nincs lehetetlen.