Az államadósságot is szabályozza az új alkotmány
2011. március 13. 17:59
Járai Zsigmond szerint Magyarország jelenlegi helyzetében jó, hogy az alkotmány ezentúl szabályozza az államadósság mértékét.
Autópálya-építés Magyarországon. Egyebek mellett az ilyen infrastrukturális beruházások miatt emelkedett meg az államadósság 2002 és 2010 között. A Fidesz szerint felelősségre kell vonni azokat, akik felelősek az adósság növekedéséért, egyúttal meg kell akadályozni, hogy az adósság egy bizonyos szint fölé nőhessen. Ezt az új alaptörvénybe is beleírták.
A kormány az állam nevében nem vehet fel olyan kölcsönt, amely azt eredményezné, hogy az államadósság szintje meghaladja a megelőző naptári év bruttó hazai terméke, az úgynevezett GDP felét. Ez a mondat szerepel a készülő alaptörvényben. Az államadósság most 80 százaléknál is magasabb. A jegybank felügyelő bizottságának elnöke szerint hosszú ideig tart, míg az adósság elérheti a kívánt szintet.
„Nagyobb gazdaságot kell létrehozni, amelyben meg lehet termelni az adósság csökkentéséhez szükséges forrásokat. Jó esetben is több évtizedes program, de nincs más út” – mondta Járai Zsigmond, a jegybank felügyelő bizottságának elnöke.

Olyan rendkívüli esetben, mint például a hitelválság, a kormány eltérhetne az alaptörvényben rögzített 50 százalékos mértéktől. Járai Zsigmond úgy fogalmazott, inkább jó, mint rossz, hogy az alkotmány szabályozza az államadósság mértékét. A szocialisták másként gondolják.
„Az, amit ők államadósságnak mondanak, az a nemzeti adósság. Valóban benne van az állam adóssága, de főként a fideszes önkormányzatok által felhalmozott adóssághegyek tartoznak bele, saját portájuk körül kellene söpörjenek” – mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője.
Szanyi Tibor emlékezetett: a lakosság által felvett hitelek is az államadósságot növelik, így szerinte a Fidesz feladata az lenne, hogy megsegítse a bajba jutott adósokat, és nem az, hogy alkotmányban rögzítse az eladósodás mértékét.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem