Székházostrom: Toroczkainak is felelnie kell

rtl.hu

2011. január 27. 17:01

A rendbontókkal együtt Toroczkai Lászlót is felelősség terheli az MTV székházának ostroma közben, a rendőrségi eszközökben okozott károkért.

Mohácsi Zsuzsanna azt mondta: korábban a Fővárosi Bíróság elutasította ugyan a BRFK keresetét, de az ítélőtábla csütörtökön az Alkotmánybíróság egyik 2008-as határozatára hivatkozva mégis megállapította a férfi felelősségét. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy Toroczkai László szervezője volt a rendezvénynek, ő szólította fel a Kossuth téri demonstrálókat arra, hogy a Szabadság térre vonuljanak a petíció átadása végett. A férfi ugyanakkor nem gondoskodott kellően arról, hogy a tiltakozás megőrizze békés jellegét, illetve nem volt elég intenzív a közbenjárása. Ezek alapján az ítélőtábla megállapította, hogy a károkozókkal együtt felel a bekövetkezett károkért.

Mint ismert, a BRFK azért indított kártérítési pert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen, mert álláspontja szerint Toroczkai szervezője volt a Szabadság téri eseményeknek, és így felelnie is kell az ott történt károkozásokért. A férfi szeptember 18-án este a Kossuth téren szólította fel a demonstrálókat, hogy vonuljanak át a Szabadság térre, és érjék el, hogy petíciójukat beolvassák a köztévében.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!