Anyagi gondban az időseket segítők
2011. január 21. 16:01
Februártól térítési díjat kell fizetni Zala megyében a vöröskeresztes házi segítségnyújtásért.
A zalai vöröskereszt körülbelül hétszáz olyan idős ember otthoni gondozását látja el a megyében, akikkel hozzátartozóik nem tudnak foglalkozni. A szervezet munkatársai kitakarítanak a lakásban, mosogatnak, megfürdetik a gondozottat, minden olyan házimunkát elvégeznek, ami az idős embereknek problémát jelentene - mondta el Antal Istvánné, aki a házi gondozás szakmai vezetője is.
A Vöröskereszt Zala megyei szervezete erre az évre körülbelül százezer forinttal kevesebb állami támogatást kapott, mint az előzőre - mondta Antal Istvánné. Ez az oka, hogy már nem tudják ingyenesen végezni az otthoni segítségnyújtást. Februártól nyolcvan, áprilistól pedig száznegyven forint lesz az óránkénti térítési díj, amit a gondozottaknak kell majd fizetniük a szolgáltatásért.
A 700 gondozottból eddig 540-en jelezték, hogy továbbra is igénylik a szolgáltatást - nyilatkozta Antal Istvánné. A bevásárlásért, a gyógyszerek kiváltásáért és a házon kívül történő segítségért ezután sem kérnek térítési díjat.

A pánikgombos jelzőberendezést 550-en használják Zala megyében. Egy csuklóra szerelhető készülékkel hívhatják a nap bármely órájában a vöröskereszt diszpécserszolgálatát a gondozottak, ha valami baj történik velük. Ezért a szolgáltatásért a nyugdíjuk két százalékát kellett fizetniük eddig is, ennek díja nem nő februártól - mondta a területi vezető.
A kép illusztráció!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem