Tengerimalacokra csaptak le a kommandósok
2011. január 12. 13:21
Vadkender helyett két tengerimalacot talált egy garázsban razziát tartó rendőrcsoport.
A rendőrök először kivonultak a garázs tulajdonosa, Pamela Hardcastle munkahelyére, az egyik helyi általános iskolába. Onnan magukkal vitték a nőt, hogy kinyittassák vele a garázsajtót. A kommandósok azonban arra is felkészültek, hogy a nő ellenállhat, ezért ajtótörő kost is magukkal vittek, a szomszéd kertkapuját pedig feltörték, hogy szükség esetén onnan hatolhassanak be a garázsba.
Az épületben azonban mindössze Simont és Kenny-t, a tanárnő tízéves fiának két tengerimalacát találták. Mint kiderült, a garázst az állatok kedvéért fűtik folyamatosan. „Amikor kinyitottam az ajtót és meglátták a tengerimalacokat, egy szót sem szóltak” – mondta a 42 éves Pamela Hardcastle. Hozzátette: „Két másodpercig voltak a garázsban, aztán elmentek.”
A nő szerint rendkívül kínos volt, hogy rendőrök vitték el az iskolából, méghozzá valamilyen kábítószeres ügylettel összefüggésben. Darren Brown, a rendőrség illetékese a történtek után ugyan máris bocsánatot kért a tanárnőtől, ám a nő úgy véli, az emberek ezután azt gondolják majd, hogy „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”.

Forrás: metro.co.uk
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem