Megjöttek a Mátyás-templom harangjai

rtl.hu

2010. december 16. 19:30

Kamionon, díszkivilágítással érkeznek a Mátyás-templom harangjai a Budai Várba.

November végén még a tornyot is ki kellett bontani, hogy kiemelhessék a harangokat egy 40 tonnás daruval.

„Útközben nem nagyon tudták megnézni a rakományt, hiszen ponyva alatt volt. Csak Budapest lakosságának mutattuk meg a harangokat. De itt megnézték” – mondta Ancsin István, A DHL értékesítője.

A Szentháromság téren sokan összegyűltek, hogy a harangok leemelését nézzék. Meg persze, hogy fotózzák a díszes hangszereket.

A hat harang közül ötöt a Mátyás-templom előtt állítanak ki. Az elkövetkező egy hónapban bárki megnézheti ezeket. A legkisebbet, a 110 kilós harangot azonban beviszik a templomba.

Fatalapzatok állnak majd a harangok, amíg be nem emelik őket a helyükre.

„Komoly hiánnyal küszködünk még mindig. És további támogatókat keresünk. Nem tudjuk vállalni az egy hónapon keresztüli, éjjel-nappali őrzés költségeit. Együttműködünk a térfigyelő kamerát üzemeltető önkormányzattal” – mondta Mátéffy Balázs múzeumigazgató.

A Mátyás-templom immár három hete néma. És ez még hónapokig így is marad.

„A most következő 3-4 hónapban is csöndben lesz, de reméljük a húsvéti időpontot, hogy vissza fognak jönni a harangjaink” – mondta Süllei László a Mátyás-templom plébánosa

Eredetileg három új harangot rendeltek a passaui harangöntő mestertől. A negyedik, 110 kilós lélekharangot ajándékba kapta a Mátyás-templom.

Jelképes átadása-átvétel a templom előtt. Csak ezután kezdték meg a harangok leemelését a platóról. Óvatosan emelték fel a legnagyobb, 4 és fél tonnás harangot. Mielőtt az állványra helyezték volna, fakalapáccsal meg is kongatták. Megszólalhatott tehát a Mátyás-templom új hangja.

Majd a sikeres érkezés örömére pezsgővel koccintottak.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!