Mese, a szegény ember orvossága

A sárkány közös, de a táltos paripa nagyon is magyar! A környező népek is hatottak a magyar népmesére és viszont – mesélte Nagy Erika, az Árpádházi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Könyvtár intézményvezetője, miközben élete első Népmese Napjára készülődött. Ma a népmese szerepét átvették az adomák és történetek, olyan mese és úgy, mint régen, ma már nem születik.

A történet nagyon régen kezdődött. Egészen az őskori kommunikációig vezethetők vissza a mesék. A történetek a rituális varázslásokhoz kapcsolódtak eleinte. A magyar gyökerekben nagy szerepet játszott a sámánizmus. Ez látható is, hiszen megjelent például a csodaszarvas és turulmadár. Ezek az alapmotívumok azonban változtak a századok alatt. A középkorban jelentek meg a jól ismert szegényemberes mesék.

Tipikus magyar motívum az égig érő fa, a szegény ember 3 fia, akik vándorútra mennek. A vándorút motívum a honfoglalásig vezethető vissza, amikor mi is elindultunk szerencsét próbálni. Aztán itt vannak a tipikus mesei szerencseszámok a 3 és a 7.

Persze a jellegzetesen magyar motívumok mellett sok mindent vettünk át a környező népektől is. Van, ami szinte mindenhol megjelenik, ilyen a sárkány, a földöntúli hatalommal és erővel rendelkező varázslók, tündérek, de érkeztek az Urálon túlról és a törököktől is szereplők a magyar mesébe. A folyamat visszafelé is működött, mi cserébe adtuk a táltos paripát és a sólymot.

A mese pedig ma is hat, azt mondják régen a szegény emberek orvossága volt, ma nemcsak a szegényeknek van rá szükségük.