Halló, itt Sztálin!

Késésben vagyok, berohanok a telefonfülkébe, leemelem a kagylót, tárcsázok. Anyámat hívom. Kicsörög. Pazsálujszta – szól bele Lenin. Lecsapom, biztos félretárcsáztam. Újranyomkodom a gombokat, és érzem, hogy a tenyerem nyirkos. Megint csörög, felveszik a túloldalon. Iszonyatos tapsvihar dörög a fülembe, és lassacskán eljut az agyamig, hogy „Éljen Rákosi! Éljen Rákosi! Éljen Rákosi”!

A taps csak zúg, de az én fejem is, és érzem, hogy a verejték végigcsurog a hátamon.
Megint tárcsázok, de már a lábam is remeg, hallom, hogy a Fal még sokáig fog állni. Már szédülök. Újrakezdem. Nem értem pontosan, valami zavar van a vonalban, recseg-ropog, de kiveszem, hogy valaki valami 5 éves tervről beszél, és hogy a kommunizmus ugyan nem mindenkinek jó, de mégis ez a lehető legjobb. Te jó ég! Mondom magamban, hát ez Kun Béla! Kiesik a kagyló a kezemből.

Megint próbálom. Nem hiszem el, Sztálinnal beszélek. Segítség! Itt tényleg megállt az idő és riadtan nézek körül, hogy mikor kacsint rám valahonnan Gothár Péter.

Az arcomból azonban hirtelen kifut a vér és ijedten kukucskálok, hogy nincs-e a közelben egy nagy fekete autó és tessékelnek be a hátsó ülésre.

Aztán megnyugszom, mert a Memento Park közepén állok, igaz kissé viharverten. Hát, igen, jó, elismerem, egy kicsit beleéltem magam a történelembe. Itt állok egy régi telefonfülkében, a Park legújabb kiállítási tárgyában. Egy igazi, hagyományos, régi, piros telefont képzeljenek el. Tartozik hozzá egy telefonkönyv is. Az „A”-nál Apró Antallal kezdődik és „T”-nél Trockijnál ér véget.

Ha jól válaszolnak egy-egy történelmi találós kérdésre, például, hogy mikor omlott le a berlini fal, vagy mikor végezték ki a Ceauescu házaspárt, akkor a vonal túlsó végén bele lehet hallgatni egy-egy magyar vagy éppen külföldi kommunista vezető beszédébe – magyarázza Madary Orsolya, a Szoborpark kommunikációs vezetője. Nehéz dolguk volt a hanganyag gyűjtésével. Orsolya azt mesélte, hogy mindenhol keresték az eredeti felvételeket, jártak archívumokban, nagykövetségeken, de segítettek az ismerősök, az internet és a jó öreg magnókazetták, amiket annak idején valaki eltett, hátha jó lesz még valamire. A Szoborpark PR-osa lelkesen ecsetelte, hogy végül hány hangot sikerült megszerezniük.

Kiderült, hogy még Mao-Ce-Tung-juk is van. És azt ki érti? – kérdeztem. Senki – mondja. Talán, aki ért kínaiul, de az sem biztos.

És ez így van jól. Azok az idők már elmúltak.