Tinédzser mutogatós bácsi Debrecenben

rtl.hu

2010. szeptember 15. 17:57

Az áldozat édesapjának segítségével fogtak el a rendőrök egy 16 éves szatírt hétfő délután Debrecenben.

A fiú már az utcán is figyelte, majd a lakásáig követte a fiatal lányt. Amikor beszálltak a liftbe, a fiú hirtelen kigombolta a nadrágját. A diáklány szörnyen megijedt, és a szüleit is sokkolták a liftben történtek, amikor elmondta nekik.

„A lányom, köszönöm, hála Istennek, jól van. A feleségem azóta, két napja nem alszik és sír”

Az apa azonnal a szatír nyomába eredt, akit néhány háztömbnyire a lakásuktól meg is talált. Megpróbálta addig visszatartani, amíg felesége rendőrt hívott.

„Fogtam-fogtam ameddig bírtam, de közben ő vagy harmincszor beleharapott a kezembe! Utoljára akkorát harapott bele, hogy kénytelen voltam elengedni, mert annyira fájt! Hanyatt lökött és elszaladt a piac irányába” – mondta a diáklány édesapja.

A harapások és zúzódások nyomai még most is jól látszanak az apa karján. A menekülő fiút végül egy járókelő fékezte meg. A mutogatóst bilincsben vitték el a rendőrök, akiknek nem adott magyarázatot a viselkedésére.

„Megsimította a vállát, feltehetően azért, hogy a lány ránézzen. Más módon se szóban, se más egyéb tettel nem erőszakoskodott a lánnyal illetve ezt követően sem szólt hozzá egy szót sem” – mondta Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az RTL Híradó úgy tudja, a fiúnak már korábban is volt hasonló ügye. A szemtanúk elmondása szerint elfogása előtt hazatelefonált és azt mondta:”megint rosszat csináltam.”

A 16 éves fiú beismerő vallomást tett a rendőrségen. Ellene szeméremsértés miatt indítottak nyomozást. A középiskolás tettéért, akár 2 év börtönbüntetést is kaphat.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!