„Csontvázak a Fidesz ígéretszekrényében vannak”
2010. május 6. 6:48
A távozó miniszterelnök, Bajnai Gordon szerint nagy és nehéz feladatok állnak az új kormány előtt.
Bajnai Gordon szerint a válságnak addig nincs vége, amíg nem nő a munkahelyek száma, ám az ország tavaly túljutott a nehezén, stabilizálódik, ám az egyensúly még érzékeny. A távozó miniszterelnök hozzátette: időarányosan teljesítették a vállalt feladatokat, ám az új kormány előtt még nagy és nehéz feladatok állnak.
Bajnai Gordon szerint az MSZP most jobb állapotban van, mint egy évvel ezelőtt. Az elmúlt év - hosszabb távon - hitelesítheti a baloldalt - vélekedett a kormányfő. Bajnai Gordon szerint azonban a napvilágra került botrányok és korrupciós ügyek sokat romboltak a szocialisták választói bázisán. Ezeknek az ügyeknek nem volt közük a kormányzáshoz - tette hozzá a távozó miniszterelnök. Bajnai Gordon most kivonul a politikából és a családjával kíván több időt eltölteni.
Forrás: Független Hírügynökség

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem