Seres Mária Orbán Viktorral vitázna
2010. április 7. 14:38
Seres Mária, a Civil Mozgalom vezetője kétszemélyes vitára hívja ki Orbán Viktort.
A CM elnöke kitért az Országos Választási Bizottság keddi megismételt határozatára, amely szerint jogsértő a párt honlapján az egyik felhívás. Eszerint akkor is szavazhat egy választó a CM-re, ha nincs a körzetében jelöltjük. Ilyenkor ugyanis át lehet jelentkezni szavazásra egy olyan megyébe - 9 ilyen terület van -, ahol a párt indít jelölteket.
Seres Mária szerdán közölte: nem értenek egyet az OVB döntésével, szerintük ugyanis a honlapjukon nem felhívás szerepel, hanem tájékoztatás. Valójában az OVB honlapjáról másolták ki azt a szabályt, amely a választási lehetőségekről szól. A CM vezetője hozzátette: a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért a bizottság döntésével szemben.
Forrás: Független Hírügynökség

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem