Bocsánatot kért a botrányairól híres elnök

rtl.hu

2010. február 7. 15:42

Jacob Zuma, a 67 éves dél-afrikai elnök bocsánatot kért, amiért házasságon kívül született gyereke.

„Őszintén sajnálom, hogy fájdalmat okoztam a családomnak, az ANC-nek (Afrikai Nemzeti Kongresszus), a szövetségnek és úgy általában a dél-afrikaiaknak” - mondta Jacob Zuma elnök. A politikus a héten ismerte el, ő az apja annak a gyermeknek, akit tavaly hozott világra a futballvilágbajnokság főszervezőjének a lánya. A 67 éves Zuma zulu nemzetiségű, akik között engedélyezett a poligámia. Az államfőnek például jelenleg három felesége, és 19 gyermeke van. Korábban két másik asszonya is volt: az egyiküktől 1998-ban elvált, a másik pedig meghalt tíz évvel ezelőtt.

Zuma magánélete már egy ideje téma a Dél-afrikai Köztársaságban. Az ellenzék például azt vetette a szemére, hogy rosszul veszi ki magát a kormány AIDS-elleni harcában, ha az elnöknek házasságon kívüli gyereke születik. A szerzett immunhiányos betegség terjedése egyre nagyobb mértéket ölt, a legutóbbi adatok szerint már legalább öt millió a HIV-fertőzöttek száma az országban. 2006-ban nemi erőszakkal vádolták meg Zumát, ám később felmentette a bíróság a politikust. A per során elismerte: védekezés nélkül létesített szexuális kapcsolatot a HIV-fertőzött nővel, de mint mondta, az aktus után lezuhanyozott, hogy elkerülje a fertőzést.

Forrás: AFP / Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!