Bánsági Ildikó kapta a Páger-gyűrűt
2010. január 31. 17:37
A kitüntetett színművész Páger Antal arany pecsétgyűrűjének mását kapta.
Bánsági Ildikó a díjátadó után azt mondta: ez az egyik legkedvesebb díj, amit eddig kapott, mert Páger Antalhoz kötődik, aki számára máig az egyik legnagyobb magyar színész, aki még most is él filmjeiben. Számára azért is nagyon jó és fontos ez a díj, mert személyhez kötődik.
Bánsági Ildikó 1972-ben a Színiakadémia elvégzése után Debrecenbe szerződött, majd 1973-tól a budapesti József Attila Színháznál, 1976-tól a Vígszínháznál, 1987-től újból a József Attila Színháznál játszott. 1990 és 1993 között a Nemzeti Színház, majd 1996-ig a Művész, illetve a Thália Színház tagja. Ezután a Thália Társulat, a Kelemen László Színkör művésze volt, majd 1998-ban az Új Színházhoz szerződött. Játszik a szolnoki Szigligeti Színházban, a veszprémi Petőfi Színházban és a Budaörsi Játékszínben is.
A színpadon játszott Shakespeare-t, Moliere-t, Millert, Csehovot, az elmúlt évtizedekben csaknem nyolcvan játék- és tévéfilmben játszott, és gyakran szinkronizált.

Páger Antal legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A kuratórium minden évben az általa arra legérdemesebbnek ítélt színésznek adja a díjat.
A Páger Antal színészdíjat 2001-ben alapították, először 2002-ben ítélték oda, az első aranygyűrűt Halász Judit kapta. Azóta olyan színészek voltak a díjazottak között, mint Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János.
Forrás: Független Hírügynökség
Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem