Leszámolás történt Hangácson?

rtl.hu

2010. január 30. 10:35

11 ember botokkal és karókkal esett egymásnak a borsodi településen. Ketten meghaltak.

Az egyik áldozat felesége szerint egy fiatal fiú hívta ki éjszaka a férjét. A férfi csak cipőt vett fel, és rövid ujjú pólóban ment ki az utcára. Az asszony a Független Hírügynökségnek azt mondta: annyit látott, hogy két fiatalember áll az utcán, és a férjét az utca végébe kergették. Ott állítólag tucatnyian rátámadtak. A helyiek azt mondják: a férfi sógorát is a házából hívták ki éjszaka.

A két férfi a helyszínen meghalt, és többen megsérültek. Öt férfit és két nőt láttak el Miskolcon a megyei kórházban. Mikler László, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház ügyeletes orvosa a Független Hírügynökségnek azt mondta: a sérültek többnyire zúzott fejsebekkel érkeztek, amelyeket össze kellett varrni, emellett kézzúzódásokkal illetve arcsebekkel kezelték őket. A sérülések nem súlyosak, mindenki elhagyhatta a kórházat.

A helyszínen délelőtt több kisebbségi szervezet - egyebek mellett az edelényi, a szendrői, illetve a szendrőládi kisebbségi önkormányzat - képviselője is megjelent, hogy tájékozódjanak, és segítsenek az áldozatok családjainak. Káló Károly, a Bhim Rhao Egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: annyit tudtak meg, hogy a résztvevők között négy hónappal ezelőtt volt összetűzés, de az már rendeződött. Úgy tudják, a helyi fiatalok éjszaka együtt ittak, és „úgy gondolták, hogy most revansot vesznek a családon” - fogalmazott az egyesület elnöke.

A faluban több rendőrt lehetett látni napközben, de nyugalom volt. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint két társaság verekedett össze, botokkal, különböző szerszámokkal. Több mint tíz embert állítottak elő. Délutánra kiderült: öt embert gyanúsít a rendőrség több emberen elkövetett emberöléssel, egyet pedig felfegyverkezve elkövetett garázdasággal. Kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!