Városlakókként telelnek át a fülesbaglyok

rtl.hu

2010. január 24. 14:53

Szolnokra csapatostul költöztek be a madarak: a meleg és a táplálék miatt érzik jól magukat.

Jól érzik magukat az emberek között a bagolykolóniák. A Széchenyi lakótelepen, vagy a szolnoki városháza udvarán is csapatostul vészelik át a telet. Egy-egy fára 30-40 madár telepedett le. Az erdei fülesbagoly csak télre húzódik lakott területre, egyrészt azért, mert a házak között melegebb van, mint az erdőben, másrészt itt több a táplálék. A bagolynak nincs testzsírja, ezért nem tud sem tartalékolni, sem melegedni. Ha nem eszik minden nap, legyengül és elpusztul - mondta a Független Hírügynökségnek Urbán Sándor, a Jászkun Természetvédelmi Szervezet elnöke.

A madár rágcsálókat, kisebb emlősöket fogyaszt, ez az úgynevezett bagolyköpet elemzéséből is kiderül. Ennek azért van jelentősége, mert a szőr- és csontmaradványokból az is meghatározható, hogy adott térségben milyen kisemlősök élnek. A baglyok csak télen verődnek csapatokba, a költés idején már csak párokban élnek.

A szolnoki baglyokat több mint 20 éve figyelik a természetvédők. A Széchenyi lakótelep baglyai a panelházakban élő lakótelepiek körében is népszerűek, sokan számon tartják azokat. A baglyoknak itt csak két ellensége van, a héja és az ablaküveg - mondta Urbán Sándor. Az itt élők már többször mentettek madarat azért, mert az nekicsapódott az ablaküvegnek és lezuhant.

Az erdei fülesbagoly védett madár, eszmei értéke 10 000 forint.

Uhuk Budapesten

Idén két uhut is láttak már Budapesten. Ezeket a madarakat nagyon ritkán látni, nemcsak városi környezetben, de a szabadban is. A fülesbagyolynál nagyobb ragadozóról az utóbbi hetekben mégis két fénykép készült. Egyik a nyolcadik kerületben a másik egy kéményen ülő példányról, a Városmajor utcában

Az uhu, latin nevén Bubo Bubo nagyon ritka, Magyarországon 20-30 példány él. A két uhu nem volt meggyűrűzve. A madártani egyesület szerint lehet, hogy fogságból szöktek meg, de valószínűbb, hogy a közeli erdőkből merészkedtek be a városba

„A madarakról a tolluk alapján nem lehet megmondani, hogy milyen korúak, valószínűleg fiatalabb, tapasztalatlanabbak példányokról van szó” – mondta Orbán Zoltán.

A szakemberek hangsúlyozzák, a baglyok kisebb rágcsálókkal táplálkoznak és nem veszélyesek az emberre.

Forrás: Független Hírügynökség / RTL Híradó - Borsody István
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!