Még várat magára az igazi síszezon

rtl.hu

2009. december 25. 9:51

Itthon az esőzések miatt be kellett zárni a pályákat, a környező országokban változó a kép.

Magyarországon egyelőre 10 és 40 centiméter közötti hó van a síterepeken, de az esőzések miatt ez alkalmatlan a téli sportolásra. A nagyobb pályák már december 19-én kinyitottak, az ünnepek előtt azonban bezárták őket. Óvatos becslések szerint 26-ától ismét fogadnak vendégeket. A magyar pályabérletek - akárcsak tavaly - 4000 és 5000 forint között vannak.

A szomszédos Ausztriába utazók többnyire porhóval találkozhatnak, ennek vastagsága pedig 10 és 60 centiméter között van. Ennél nagyobb hómennyiség csak a gleccsereken van, Mölltalban például 230 centiméter. Az osztrák napijegyek és síbérletek drágultak, egy napra átlagosan 40-45 eurót, vagyis 11-12 ezer forintot kell fizetni. Itt azonban a magyar terepeknél jóval hosszabb pályákon lehet sportolni, és több a kapcsolódó szolgáltatás is.

Egyelőre nem érdemes Szlovákiába utazni, ott ugyanis csak 2-4 kilométeres szakaszokon lehet sportolni. Többnyire vizes és műhó van a pályákon, amelyeknek használatáért 11 és 22 euró közötti, vagyis 3-6 ezer forintot kérnek. Hasonló a helyzet Csehországban is, ahol a nagyobb terepeken is csak 1-2 kilométereken lehet hódolni a télisportoknak.

Szlovéniában már vannak hosszabb, 10-12 kilométeres pályák is, de friss hó itt sincs. A hóréteg vastagsága többnyire 20 és 40 centiméter között van, a belépők ára pedig megmaradt a tavalyi szinten. A napi jegyek 26-30 euróba, azaz 7500 és 8000 forintba kerülnek.

Télisportok szempontjából az olaszok a legszerencsésebbek: Val Gradenában (Grödenben) például egybefüggő 176 kilométeren lehet síelni, Alta Badiában pedig 130 kilométeren. A hóréteg vastagsága 30 centiméternél kezdődik, Bormioban pedig 190 centiméter porhó van. Olaszországban egyébként nem emeltek árakat 2008 óta, így egy felnőtt jegyhez 40 euróért, vagyis körülbelül 11 ezer forintért lehet hozzájutni.

Hasonlóan jó a helyzet Franciaországban, ahol például Val d’Isere-ben friss hó is esett. Itt egyébként 68 és 110 centiméter közötti a hóréteg vastagsága, de a többi nagyobb terepen is 80 és 150 centiméter közötti hó van. Általában 40-60 kilométeren lehet egybefüggően sportolni, de akad olyan hely is, ahol 109 kilométer vár a síelőkre. A pályák használatáért 30-46 eurót kell fizetni, ami nagyjából 8 és 13 ezer forint között van.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!