Kevés áfát fizetnek be a magyarok
2009. október 30. 18:05
Az uniós tagállamok közül Magyarországon a harmadik legmagasabb a becsült áfa-hiány.
A tanulmány szerint az áfa-hiány 90 és 130 milliárd euró között volt a 2000 és 2006 közötti időszakban, vagyis ennyi az a pénz, amennyit a tagállamok nem kaptak meg. Az összesített listán harmadik helyen áll Magyarország, ahol a vizsgált időszakban 6813 millió eurót fizettek be, miközben az áfa-fizetési kötelezettség 8882 millió euró volt. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon 2070 millió eurót, vagyis az összes áfa 23 százalékát nem szedték be.
Magyarországéhoz hasonlóan magas a becsült áfa-hiány Szlovákiában (24 százalék), Görögországban (30 százalék), valamint Olaszországban, Lettországban és Litvániában (22-22 százalék).
A legjobb arány Luxemburgban van, ahol mindössze 1 százalék a kintlévőség, de Spanyolországban (2 százalék), Svédországban és Hollandiában (3-3 százalék) is kiemelkedően nagy arányban befizetik az általános forgalmi adót.

Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem