Holttesteket keresnek a Tiszában

rtl.hu

2009. október 22. 17:51

Egy hete több koszovói határsértő is a folyóba veszhetett.

Katonai búvárok merültek csütörtökön a Tiszába. Holttesteket kerestek és azt a ladikot, amellyel egy héttel ezelőtt koszovói határsértők valószínűleg megpróbáltak átkelni a folyón. Alig negyed órája kezdték a kutatást a búvárok és néhány méterre a parttól megtalálták az első holttestet.

A folyó átkutatását csak azután rendelte el a rendőrség, hogy a koszovói külügyminisztérium közleményt adott ki – eszerint 18-19 határsértő fulladt a Tiszába Röszkénél. Az ügy fontosságát bizonyítja, hogy Lukács János, Csongrád Megyei Rendőrfőkapitány is a kutatás helyszínére érkezett, de az újságíróknak nem akart nyilatkozni.

A rendőrök azt állítják, hogy korábban nem találtak sem lábnyomokat, sem hajómaradványt és holttesteket sem. Pedig néhány napja egy koszovói menekült, akinek két gyerekét is kórházba kellett szállítani kihűlés miatt, azt mondta a rendőröknek, hogy a társai belevesztek a vízbe. De a rendőrök nem hittek neki.

„Több vallomást is tett és azok között voltak ellentmondások, tehát ami esetlegesen megkételyezte azt, hogy ez az eset valóban megtörtént” – mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök miután a múlt héten megtalálták a férfit a két kihűlt gyerekkel, értesítették a szerb határrendészeket, akik nemrég a saját szakaszukon találtak is egy női holttestet. A koszovói hatóság ezután lépett.

„A koszovói osztrák nagykövetség titkára azt mondja, egyelőre nyomoznak az ügyben, felvették a kapcsolatot a magyar külügyminisztériummal és a magyar rendőrséggel. Együtt próbálnák kideríteni, mi történhetett” – mondta Helme Zoghiani, Koszovó Ausztriai Nagykövetségének titkára.

Egy elhagyott rózsaszín kis csizma jelzi, egy héttel ezelőtt itt mászott ki az apa a vízből. Két gyerekét még kimentette, de a feleségén már nem tudott segíteni. A gyerekek teste teljesen kihűlt, egyikük kómába esett. Most már jól vannak, a békéscsabai befogadó-állomásra szállították őket, mert az apa menedékstátuszt kért.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy hány holttestet találtak a Tiszában. A bűnügyi helyszínelők most érkeztek meg, a kutatást egészen sötétedésig folytatják, és hogyha kell még pénteken is dolgoznak a búvárok a folyón.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!