Nem ellenkezett Ankával Jacko kiadója
2009. október 13. 12:43
Paul Anka szerzői jogi pert akart indítani, de már nincs szükség a procedúrára.
Nem Michael Jacksoné az új Jacko dal - Paul Anka kanadai-amerikai énekes szerint ugyanis a This Is It című számot 1983-ban közösen írta Jacksonnal. Anka azt állította, hogy Jackson ellopta tőle a dal eredeti szalagját a stúdiójából. Azt is mondta, hogy szerzői jogi pert fog indítani, hogy megkapja a jogdíjat, és nevét közöljék a dal társszerzőjeként. Az AFP francia hírügynökség szerint a This Is It dallama ugyanaz, mint a SaFire Puerto Rico-i énekes által 1991-ben rögzített, és kevésbé ismert „I Never Heard” című dalnak, sőt a szövegük is szinte megegyezik. Az „I Never Heard” hétfőn meg is jelent a YouTube videó-megosztó portálon.
A TMZ.com a honlapján közzétett egy videót, amelyben Paul Anka lopással vádolja meg Jacksont. Anka azt is közölte a videóban, hogy van megoldás. Mint mondta, gyorsan rendezni lehet a dolgot, ha John McClain producer, akit Jackson végrendeletileg jelölt ki zenei öröksége kezelőjének, biztosítja őt, hogy neve társszerzőként megjelenik, és a bevételből részesedni fog.
„Rájöttek, hogy hibáztak, rájöttek, hogy ez az én dalom, ami az ő hangján szólal meg a stúdiómban, ezért 50 százalékot akarok, ami azt hiszem, tisztességes”- mondta Anka a videón. A New York Times című napilap szerint a zenei örökség kezelője elismerte már, hogy a dal társszerzője Anka, és az ő stúdiójában volt felvéve. A „This Is It”-ben, amit McClain rendezett, Jackson testvérei adják a háttérvokált.

A veterán énekes azt nehezményezte, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott „új” Jacko-dalnál őt meg sem említik. A legújabb információk szerint a kiadó gyorsan lépett Paul Anka követelésére és a szerzői jogok 50 százalékát meg is adta neki. Az énekes ezt korrekt eljárásnak nevezte. A nyáron elhunyt Michael Jackson hagyatékában több, eddig kiadatlan dalra is bukkantak. Ezek közül az elsőt hétfőn mutatták be.
Forrás: AFP/Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem