Molesztálással vádolják a gyerekorvosokat

rtl.hu

2009. október 7. 10:18

A vád szerint előfordult, hogy áldozataiknak fizettek is a szexért.

Az orvosok elleni vádpontok között egyébként kábítószer-kereskedelem, gyermekpornográfia, zsarolás és pénzmosás is van. Mark Blankenburg - akinek pere kedden kezdődött - egy-egy szexuális bűncselekmény után áldozatainak pénzt vagy drogfüggő betegeinek kábítószert adott. Az első ilyen eset még 1987-ben történt.

„Dr. Blankenburgot 20-30 éve már a tinédzser fiúkkal kapcsolatos szexuális vágy hatja” - mondta Lance Slayers, az ügyben eljáró ügyész. Slayers szerint áldozatainak mind azt mondta, hogy, ha nem hallgatnak a velük történtekről, akkor az „ügyvédei elevenen felfalják” őket.

A védelem azonban merőben túlzónak nevezte a vádakat és felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik állítólagos áldozat éppen életfogytiglani börtönbüntetését tölti, mert megölt egy rendőrt.

A molesztálási eseteket az áldozatok évekig titokban tartották. Ezekre azt követően derült fény, hogy nyomozás indult Mark Blankenburg ellen azért, mert nem megfelelő gyógyszereket írt fel kiskorúaknak.

Az orvos ikerpár másik tagjának, Scott Blankenburgnek a pere külön eljárásban, jövő áprilisban kezdődik majd.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!