Kevesebb pénzt kapnak a betegek

rtl.hu

2009. augusztus 1. 10:57

10 százalékkal csökken a különböző jogcímeken járó táppénz mértéke szombattól.

A főosztályvezető elmondta: 80 százalékról 70 százalékra csökken a munkáltatók által fizetett, a betegség első 15 napjára járó távolléti díj. 70 százalék helyett 60 százalék lesz az OEP által fizetett táppénz mértéke azoknál, akik legalább 2 évig folyamatos alkalmazásban álltak és ezalatt lettek keresőképtelenek. Ha ennél rövidebb ideig alkalmazták őket, akkor a kórházi ellátás idejére kapnak táppénzt, viszont a korábbi 60 százalék helyett csak 50 százalékot.

Az új jogszabály szerint nemcsak az aktív táppénz egy napra járó összegét maximalizálják, hanem a passzív táppénzét is. Szombattól tehát legfeljebb 3575 forintot fizetnek ki egy napra azoknak, akik a biztosítotti jogviszonyuk megszűnte után, három napon belül igénylik a táppénzt. Tehát csak azután kérik a passzív táppénzt, hogy például megszűnt a munkahelyük. A jogszabály szerint egyébként ezt a passzív táppénzt az eddigi 45 nap helyett már csak 30 napig folyósítják.

Például abban az esetben, ha valaki táppénzre megy, de betegsége alatt megszűnik a munkahelye, az aktív táppénze passzívvá változik. Ez azt jelentheti, hogy a biztosítotti jogviszony megléte alatt megkapja a maximum napi 9533,33 forintot, a jogviszony megszűnte utáni első naptól viszont már csak 3575 frointot kap, és azt is csak 30 napig.

Bogdán Zsuzsanna felhívta a figyelmet arra, hogy a táppénzhez hasonlóan kiszámolható terhességi gyermekágyi segélyre nem vonatkoznak a változások, azt továbbra is ugyanúgy fizetik, mint eddig.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!