Nincs hír az elrabolt külföldiekről
2009. június 16. 20:26
A kilenc elrabolt között hét német, egy brit mérnök, és egy dél-koreai nő volt.
A biztonsági erők hatalmas keresési akciót indítottak az elrabolt külföldiek megtalálására az ország északi részén található Szaada tartományban - közölte a belügyminisztérium egyik tisztségviselője. A tartomány kormányzója ötmillió forintnak megfelelő összeget ajánlott fel az emberrablókat azonosítani tudó embereknek. A jemeni hatóságok síita lázadókat vádoltak az emberrablással, míg a lázadók drogkartelleket gyanúsítanak - jelentette a hivatalos jemeni állami hírügynökség.
Az emberrablók a kilenc túsz közül megöltek egy dél-koreai tanárnőt, és két, ápolónőnek tanuló huszonéves német fiatalasszonyt. Holttesteiket hétfőn találták meg Szaada tartományban, és már megkezdték az előkészületeket átszállításukra a fővárosba. A német külügyminiszter közölte, hogy német orvostani szakértőket küldenek Jemenbe, hogy megvizsgálják a holttesteket, és megállapítsák a halál okát. Közben Dél-Korea külügyminisztériuma megerősítette, hogy egyik állampolgáruk is a halottak között van.
Jemenben gyakran rabolnak el külföldieket helyi törzsek, amelyek a központi kormány meggyőzésére, tárgyalásaikban ütőkártyaként próbálják felhasználni a túszokat. Az elmúlt 15 évben több mint kétszáz idegent fogtak el. Legtöbbjüket egy idő elteltével sértetlenül elengedik, kivéve azt a szerencsétlenül járt három britet és egy ausztrált, akiket 1998-ban megöltek, amikor a kormányerők rátámadtak a rablók búvóhelyére.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem