Filmvásznon a Cozma-gyilkosság

rtl.hu

2009. május 6. 11:58

A Szíven szúrt ország című dokumentumfilm első részét csütörtökön mutatják be Veszprémben.

Elkészült és csütörtökön már a moziban látható a Marian Cozma meggyilkolásáról szóló dokumentumfilm első része. Kálomista Gábor producer a Független Hírügynökségnek elmondta: azért kezdett bele a történet feldolgozásába, mert - mint fogalmazott - neki a kamera az eszköze arra, hogy megörökítse ezt a tragikus eseményt, hogy ne merüljön feledésbe.

Az első részben a készítők saját információik alapján igyekeztek rekonstruálni az eseményeket, minden érintettnek lehetőséget adtak arra, hogy megszólaljon. A producer megjegyezte, hogy az első rész középpontjában az esemény áll, és ezáltal sok érzelem került a filmbe. A film magját a sportolókkal, a csapat vezetőivel, a gyilkosság éjjelén a Patrióta lokálban tartózkodó szemtanúkkal, az országos rendőr-főkapitánnyal, a Veszprém megyei főügyésszel, valamint az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak ügyvédjeivel készített interjúk alkotják.

Kálomista Gábor elmondta, hogy a második rész, amelynek forgatását a napokban kezdik el, főleg az igazságszolgáltatás működését igyekszik bemutatni. A készítők a büntetőeljárást szeretnék nyomon kísérni egészen a jogerős bírói ítéletig. Emellett azt is vizsgálni kívánják, hogy az ügyben hogyan változnak majd a tények.

A Független Hírügynökség kérdésére a producer elmondta, az első rész azért készülhetett el ilyen gyorsan, mert több mint 200-an dolgoztak rajta éjjel nappal.

A film több moziban is látható lesz, az azonban még nem dőlt el, hogy a tévében is bemutatják-e a produkciót. A producer elmondta, hogy már most több megkeresését kaptak ezzel kapcsolatban, de a film független státuszát megtartották a készítők. A filmből származó bevétel egyik részét Marian Cozma családjának, a másik részét pedig a veszprémi kézilabda utánpótlásnak ajánlják fel.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém játékosát február 8-án szúrták le egy veszprémi szórakozóhelyen. Csapattársai, Ivan Pesic és Zarko Sesum életveszélyesen megsérültek: Pesicnek az egyik veséjét el kellett távolítani, Sesum pedig arckoponya-törést szenvedett.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!