Felszállt a gép Magyarosi holttestével

rtl.hu

2009. április 30. 7:12

A koporsó várhatóan az esti órákban érkezik meg Budapestre.

Józsa Mátyás tájékoztatása szerint a férfi maradványait szállító repülőgép ottani idő szerint délután fél 5- kor indult el Santa Cruz-ból, a Viru Viru reptérről. Józsa Mátyás, az ügyben közbenjáró nagykövet ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy bár ő már visszatért eredeti hivatali helyére, Buenos Airesbe, folyamatosan tájékoztatták a fejleményekről. A megbízott bolíviai ügyvédtől úgy tudja, hogy minden előkészület rendben zajlott, és a holttest még a délelőtt folyamán Madridba ér, ahonnan továbbszállítják Budapestre. Azt, hogy pontosan melyik gépen lesz Magyarosi Árpád koporsója, egyelőre nem tudni, ugyanis Madridból délelőtt és délután is indítanak járatokat Ferihegyre.

A férfi maradványainak hazaszállítása nem volt zökkenőmentes: először a szükséges okmányok megszerzése okozott gondot, majd azt kellett megvárni, hogy összegyűljön a hazahozatalhoz szükséges 10 ezer dollár. Az iratokat - a férfi korábban lefoglalt személyi igazolványát illetve útlevelét - a La Paz-i ügyészi hivatalnak kellett kibocsátania, azonban ez több napig tartott. Vasárnapra már minden okmány a rendelkezésre állt, viszont ekkor még nem volt meg a szállításhoz szükséges összeg. A Magyar Vöröskereszt a világ minden tájáról várta az adományokat, az összegyűlt pénzt végül kedden juttatták el az ügyet intéző bolíviai ügyvédi irodának. Az összeget kiutalták, a holttest pedig várhatóan az esti órákban megérkezik hazánkba.

Mint ismert, április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában kommandósok törtek rá egy csoportra, és megöltek három embert. Lelőtték a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardót, a romániai magyar Magyarosi Árpádot és egy ír fiatalembert, Michael Dwyert. Két embert letartóztattak, köztük a magyar Tóásó Elődöt. Az ottani hatóságok állítása szerint a csoport merényletet tervezett Bolívia elnöke, Evo Morales ellen.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!