Mi az intifáda?

Az első intifáda

1987. december 8-án egy izraeli sofőr teherautójával egy arab munkásokat szállító járműbe rohant a Gáza övezet északi határán. Az ütközésben négy munkás meghalt, többen súlyosan megsebesültek. Noha az izraeli sofőr szándékosságát nem bizonyították be, az eset híre futótűzként terjedt a palesztinok lakta területeken.
A palesztin áldozatok temetése után a gyászolók kövekkel dobálták meg az izraeli rendfenntartókat. Az indulatok másnap sem csillapodtak, a gázai Iszlám egyetem diákjai tüntetésre szólították fel az embereket. A zavargások néhány nap alatt egészen a Nyugati Partig terjedtek. A tömeges tüntetéseken nők, férfiak és idősek egyaránt részt vettek, a fiatalok pedig kövekkel dobálták meg az izraeli védelmi biztonsági erők tagjait.

Izrael hadserege 1967-ben a hatnapos háborúban foglalta el a területet, melyet ezután csaknem 40 éven át tartott megszállás alatt, egészen 2005-ig.
Az első intifádában több mint 2000 palesztin és 160 izraeli halt meg és mintegy 20 ezren megsebesültek.

1988. elején az intifáda mozgalom vezetői bejelentették, hogy harcukat a független palesztin állam megteremtésért folytatják. A független Palesztin állam megalakulását 1989. november 14-én Algírban a Palesztin Nemzeti Tanács gyűlésén kiáltották ki.
Végül az első intifádát hivatalosan az 1993-as oslói békefolyamat zárta le. A tárgyalásokat szinte az utolsó pillanatig sikerült titokban tartani, az egyezményt Jasszer Arafat, palesztin vezető és Jichak Rabin, izraeli miniszterelnök a washingtoni Fehér Ház kertjében Bill Clinton jelenlétében írta alá. Az egyezményben Izrael hozzájárult a Palesztin Hatóság felállításhoz Gázában és Jerikóban, a PSZF /Palesztin Felszabadítási Front pedig elismerte Izrael létezéséhéz való jogát, és elkötelezte magát a konfliktus békés úton történő rendezésére.

A palesztinok újabb felkelésének kitörése előtt 2000. júliusában Bill Clinton intiválására Camp Davidbe érkezett Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin vezető, hogy megpróbáljanak végre valamiféle megállapodásra jutni. A felek azonban nem tudtak egymáshoz közeledni, ennek egyik oka Jeruzsálem óvárosa volt, melyet mind az iszlám, mind a zsidó vallás szent helyeként tartanak számon, és amiről egyik fél sem tudott lemondani.

2000. szeptember 28-án Ariel Saron, az ellenzéki Likud párt vezetőjeként a jeruzsálemi Templom-hegyre látogatott, ahol beszédében kinyilvánította, hogy Izrael soha nem fog lemondani a Templom-hegyről. Ami felbőszítette a palesztinokat, és ezzel megkezdődött a második palesztin felkelés, az al-Aksza intifáda, mely nevét a Templom-hegyen álló, Al-Aksza mecsetről kapta, ahol a tüntetések elkezdődtek.
Már a Saron látogatását követő napon zavargások kezdődtek Jeruzsálem óvárosában, melyben hét palesztin meghalt és több százan megsérültek. A második intifáda legismertebb mártírjaként tisztelik azt a 12 éves kisfiút, aki szeptember 30.-án egy tűzpárbaj során kapott halálos sebet. Muhhamad al- Durrah halála világszerte ismertté vált, egy operatőr épp a helyszínen volt, így a kisfiút ért sortüzet milliók látták a TV képernyőkön.

A második intifáda alatt mintegy 5000 palesztin és 1000 izraeli vesztette életét. A második intifáda végét nem lehet pontos dátumhoz kötni, de sokan 2005. februárjára teszik ezt, amikor az egyiptomi Sharm-El Sheikh-ben Mahmud Abbász palesztin vezető és Ariel Saron izraeli miniszterelnök megegyeztek a tűzszünetről. A fegyvernyugvás azonban nem tartott sokáig.