Személyes sztorik Mumbaiból, Bangkokból

Blogok Mumbairól

Az emberek internetes naplókban osztják meg egymással személyes tapasztalataikat, amiket a mumbai terrortámadásokkor éltek át. Varma, aki barátaival együtt szállt meg egy hotelben, nem messze a lövöldözések helyszínétől, így emlékezett vissza a történtekre: - Épp a hotel bárjában iszogattunk, kivetítőn néztük a krikett meccset, India nyert, egyszer csak valaki átkapcsolta a tévét. Ekkor döbbentünk rá, hogy többről van szó, mint a rendőrök vagy a helyi bandák összecsapásáról. Folyamatosan figyeltük a tudósításokat, és éreztük; egy jó ideig még biztosan nem mehetünk haza.
Egy másik netező pedig azt írt a blogra: „A kórházak várják a véradókat!”…

Andreas Liveras, a 73 éves ciprusi-brit üzletember A Taj hotelben vesztette életét, amikor az iszlám terroristák elfoglalták a szállodát. A férfi öccse egy üzleti magazin kiadójának dolgozik Cipruson. Tudta, hogy Andreas ezekben a napokban érkezett Mumbaiba a yacht kiállításra, és azzal is tisztában volt, hogy a Taj Mahalban szállt meg.
„Soha nem gondoltam volna, hogy velünk megtörténhet ilyesmi. Egy férfi felhívott, és elmondta, hogy a kórházból telefonál (rá kétszer is rálőttek), és érdeklődne, hogy épségben van-e a bátyám. Ekkor kezdtem el aggódni. Azonnal hívtam Andreas telefonját, egy indiai lány vette fel, azt hittem, hogy ő is terrorista, később kiderült, hogy a hotel személyzetéhez tartozik. Tőle nem tudtam meg semmit, ezután a brit konzolátus számát tárcsáztam. Ott egy hölgy csak annyit mondott: Andreas Liveras halott. Nem kívánom senkinek azt a szörnyű érzést” – emlékezett vissza Theophanis Liveras. Andreast felesége, 3 lánya és egy fia várta haza Londonban.

"A német turistákra jobban odafigyeltek" – állítja Neil Lindsay 53 éves brit fotós. „Itt ragadtunk és várunk…minden remény nélkül, bezzeg a német utasok már szombaton haza mehettek. Egyszerűen nem térek napirendre efölött, ez több mint felháborító. Nem értem, miért nem foglalkozik velünk senki? Eddig még nem találkoztam egyetlen egy brit konzullal vagy képviselővel sem. Viszont azt láttam, hogy az ausztrál külképvisletek nem hagyták magukra honfitársaikat, minden követ megmozgatnak értük sőt, hallottam, hogy a nevükön szólítják az ott ragadt utasokat. Ehhez képest az angolok semmit sem csinálnak! A thai légitársaság felajánlotta, hogy elvisz minket Frankfurtig, amikor a német utasokat szállítják haza, végül mégis itt kellett maradnunk, és még az okát sem tudjuk. Már kétszer is felhívtam a brit konzulátust, de csak ülnek nyugodtan” – mesélte újságíróknak a napokban Neil Lindsay.

A bőröndön aludtunk

Margaret Jack is azok közé tartozik, akik a reptéren vesztegeltek, várva arra, hogy kijuthassanak a reptérről. Ő egy hete utazott Bangkokba, és így emlékszik vissza arra a napra: „ Mielőtt leszálltunk volna, a kapitány figyelmeztette az utasokat, hogy lezárták a repteret. Amikor kiszálltunk a gépből, nem láttunk mást csak ideges és rémült arcokat, kérdéseikre választ váró embereket. Mindannyian ott töltöttük az éjjelt, én egy előcsarnokban aludtam a bőröndömön. Szörnyű volt a teljes tudatlanságban várni annyi frusztrált és idegen ember között.

Forrás: news.sky.com, witness.co.za