Híradó

Postást vert a pap

rtl.hurtl.hu

2008. november 8. 17:38

Bűnbocsánatot kér a győrvári plébános, aki agyba-főbe verte a falu postását.

Tóth Ferenc már az otthonában lábadozik, de mentő vitte kórházba, miután rátámadt a falu papja. A postás állítólag rossz újságot kézbesített az atyának, aki ezen feldühödött és alaposan megverte a férfit. Főleg a fejét ütötte.

„Meg se tudtam mozdulni. Úgyhogy csak vártam, mikor halok meg. Azt vártam” – mondta Tóth Ferenc postás.

A pap autóval érte utol a postást, miután észrevette, hogy nem a várt újságot kapta. Lelökte a biciklijéről, majd az árokba zuhant férfit rugdosta és ököllel verte.

A győrvári plébános szerint a postás tönkretette az idegeit, és ez az igazi oka a verésnek. Azt mondja, a postás sekrestyés volt a plébánián, de az év elején elküldte, mert elégedetlen volt a munkájával. Azóta rossz köztük a viszony. Az atya már bánja a történteket.

„Az ember tényleg hajlandó volna így utólag elítélni, meg hát bocsánatot kérni azért, amit tett. Mármint hogy én hajlandó volnék” – mondta Dóka Ferenc plébános.

A megvert postás azt mondja, hogy feleslegesen készül bocsánatkérésre az atya.

„Nincs bocsánat. Hiába is kérne, nincs bocsánat. Fönt kérjen, ott fönt, ha majd fölkerül. Nincs bocsánat” – mondta a postás.

A helybelieket megdöbbentette az eset. Nem gondolták a plébánosukról, hogy ilyesmire képes.

A szombathelyi püspökségen szerettük volna megtudni, hogy a plébános a helyén maradhat-e. A püspök titkára azonban csak annyit közölt, hogy sajtótájékoztatót tartanak, ha lesz mondanivalójuk az ügyről. A pap ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult nyomozás.

Címlapról ajánljuk