Gyurcsány már hétfőn akarja a szavazást
2008. szeptember 14. 17:20
Szerinte fontos, hogy minél hamarabb véget érjen a politikai bizonytalanság.
Május óta van ellenzékben az SZDSZ, és így kezdődik meg a parlament őszi ülésszaka is hétfőn. A képviselők elsők között saját maguk feloszlatásáról szavazhatnak.
Szerdán jelentette be Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese, hogy a párt kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását. A miniszterelnök pedig most arra kérte az MSZP frakcióját, hogy támogassák az MDF javaslatát.
„Nagyon sokan kezdeményezték vagy lebegtették azt a kezdeményezést, hogy a parlament oszlassa föl magát. Nagyon sok javaslat látott napvilágot. Ki kell, hogy derüljön, melyik javaslat mögött van parlamenti többség. Ez pedig csak úgy derülhet ki, ha a parlament szavaz róla” – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.

A miniszterelnök azt szeretné, ha már hétfőn döntenének. Nincsen ez ellen kifogása a szabaddemokratáknak sem.
„Az SZDSZ úgy látja, hogy nincsen annak akadálya, hogy sürgősséggel tudjunk dönteni ebben a kérdésben, elfogadható ez számunkra” – mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
Hétfőn délelőtt 10 órakor ülésezik a Fidesz frakciója. Az ellenzéki párt ott dönt a parlament feloszlatásáról szóló javaslatról. A Fidesz szóvivője az RTL Híradónak azt mondta, hogy a döntés valószínűleg nem okoz majd meglepetést.

A Fidesz és a KDNP már hetek óta arról beszél, minél hamarabb új választásra lenne szükség.
„Nem a pártelvtársakat kell megkérdezni arról, hogy mi legyen az országgal, hanem az embereket kell megkérdezni, hogy ha egy ország láthatóan a válság szélén egyensúlyoz hosszabb távon, és a vezetői nem tudják megoldani ezt a válságot” – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még szeptember 9-én a párt elnökségi ülése után újságíróknak.
A parlament feloszlatását a házelnök szerint a jelenlévő képviselők többségének kell megszavaznia. Ha mindenki bent lesz a teremben, akkor 194 képviselő igen szavazata szükséges. Tehát a 139 fideszes, a 23 KDNP-s, a 11 MDF-es, a 20 SZDSZ-es honatyának és a két független képviselő egyikének igennel kellene voksolnia. Az SZDSZ viszont már napokkal ezelőtt jelezte, nem támogatja a parlament feloszlatását, ahogyan az MSZP sem.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem