2008. július 8. 11:49

Büntetés nélkül összetörhetik a miskolci kórházak udvarán parkoló autókat.


Ebbe az autóba néhány napja tolatott bele valaki a miskolci megyei kórházban. A tulajdonos - aki kérte, hogy az arcát ne mutassuk - már csak egy névvel és telefonszámmal ellátott cetlit talált a szélvédőn. Kiderült: egyik adat sem valós. Ezután megpróbált a rendőröktől segítséget kérni - hiába.

„A rendőrség azt mondta: mivel ez magánterület, nem foglalkoznak az üggyel, sem jegyzőkönyvet, sem fényképet nem vesznek fel, és nem jönnek ki megnézni” – mondta a pórul járt autós.

Miskolcon ugyanis a kórházak magánterületnek minősülnek. Magánterületen pedig az ilyen koccanásoknál a rendőrök nem intézkedhetnek, nem keresik meg a vétkes autóst, és szabálysértési eljárást sem indíthatnak.

„Elkészíti a jelentést a rendőr, ezután azonban további eljárást nem folytat a rendőrség, mivel a jelenleg hatályos jogszabályok nem érvényesek csak a közúton, illetve a közforgalomtól el nem zárt magánúton” – mondta Molnár Emil, a Miskolci Rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője.

A biztosító azonban csak abban az esetben fizet, ha a rendőrség jegyzőkönyvben rögzíti a károkozó adatait. Felelős nélkül ugyanis nincs felelősségbiztosítás.

„Amennyiben nincs meg a károkozó, senki nem ismerte el a felelősséget, nincs jogalap, úgy a biztosító kötelező biztosítást nem, csak a meglévő casco biztosításra tud fizetni” – mondta Kertész József, az Allianz Hungária Biztosító miskolci fiókigazgatója.

A koccanásoknál azonban a kár összege csak ritkán haladja meg - a casco biztosításoknál kötelező - önrészt. Így gyakorlatilag a teljes kárt az autó tulajdonosának kell megfizetnie. Még akkor is, ha ott sem volt, amikor összetörték az autóját.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!