Mégsem kivételeztek Gyurcsány fiával?

rtl.hu

2008. június 26. 15:46

Az Oktatási Hivatal határidő előtt lezárhatja a rendkívüli vizsgálatot.


A budapesti Montessori Általános Iskola és Gimnázium végzős középiskolás diákjai, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök legidősebb fia már napok óta túl vannak az érettségin. A kormányfő gyermeke sikeres vizsgát tett, az osztálytársak többsége nem. A speciális osztályba összesen kilencen jártak. Három tanulónak a szülei úgynevezett „érettségi törvényességi kérelemmel” fordultak az igazgatóhoz, aki - az előírásoknak megfelelően 3 napon belül - az Oktatási Hivatalhoz továbbította a kérést.

A Montessori alapítványi iskolába egészséges, zavaros képességű, illetve hiperaktív gyerekek járnak. Az intézmény – az államilag meghatározott fejkvóta mellett - több mint 300 ezer forint hozzájárulást kér a szülőktől - tanévenként. Módszerük az átlagostól eltérő. A diákoknak nem kell például házi feladatot készíteniük, kis létszámú csoportokban tanulnak, speciális foglalkozásokon vesznek részt.

A felháborodott három szülő most súlyos vádakkal fordult a hatósághoz: egyes tárgyakból tankönyveik sem voltak a gyerekeknek, állítólag hónapokig nélkülözniük kellett a szaktanárokat, és például történelemből a négy év alatt a középkori városokig jutottak csak el. Legújabb közleményükben azt írják:

„Montessori Alapítványi Általános Iskola és Gimnázium még az év végi jegyekről való értesítést, a bizonyítvány tisztességes kitöltését sem volt képes maradéktalanul teljesíteni. (Például az egyik gyerek bizonyítványába még most sincs beírva a művészettörténet tantárgy jegye – mi írjuk be?) Annyit sem foglalkoztak gyerekeinkkel, amennyit egy átlagos iskola.”

Gyurcsány Ferenc fiával kapcsolatban visszafogottabbak, mint szerdán voltak:

„Még a gyermekeinkkel történtek miatti elkeseredésünkben sem hibáztattuk, hibáztatjuk a történtekért Gyurcsány Ferenc fiát, akit mi és a gyerekeink egyaránt kedveltünk. Nem állunk egyetlen politikai párt oldalán sem, a sajtóhoz fordulásunk óta, egyetlen mondatban, pillanatban sem tettünk sem pártokra, sem pártvezetőkre megjegyzést”- írták.

Az érintett szülők csütörtökön már nem nyilatkoztak, szerdán még főleg a miniszterelnök fiáról, érthetetlen kivételezésről beszéltek a Csepel.info-nak, a cikket író Ábel Attilának, aki egyébként a Fidesz csepeli elnöke (aki azonban hangsúlyozta, hogy újságíróként nem a saját véleményét írta le, hanem kizárólag, amit szülők elmondtak).

„A lányom diszlexiás, emiatt pedig az írásbeli hivatalos idején túl bizonyos tantárgyakból még egy órát kellett volna neki biztosítani arra, hogy befejezhesse a vizsgát. A lányomtól ezt megtagadták, Gyurcsány Ferenc fiának azonban, aki osztálytársa volt a lányomnak, ugyanezt megengedték. Így egyedül a miniszterelnök fia részesülhetett két tantárgyból a plusz egy óra vizsgaidőből.”

Az érintett osztálytárs „méltányos elbírálását”, és annak az érettségin való figyelembe vételét szakpszichológusok véleménye támasztja alá – az erről szóló dokumentumot az internetes oldal mellékelte.

Megkérdeztük Csabay Katalint, a dokumentumot kiállító szakszolgálat vezetőjét, aki megerősítette a gyerekkel kapcsolatos korábbi álláspontját. Vagyis neki is járt volna plusz egy óra.
Csakhogy a szakértői vélemény önmagában kevés. Amikor a diák érettségire jelentkezik (idén: február elején jelentkezett), akkor kell jeleznie, hogy élni kíván-e méltányossággal, vagy akár vizsgamentességet is kérhet bizonyos tantárgyakból. Erről szól a 1997. évi 100-as, az érettségi rendjéről szóló kormányrendelet. (12§ 9 bekezdés)

Végül az iskola igazgatója – figyelembe véve a tanulók kérését, és az azokat megalapozó szakértői véleményeket – dönt arról, hogy ki és hogyan érettségizhet. Erről egyébként néhány napon belül döntenie kellett, vagyis már február végén lehetett tudni, hogy az osztály mely tanulója részesül méltányos elbánásban a májusi, júniusi vizsgákon.

A közoktatási törvény szerint „bizonyos képességzavarok estén” az igazgatónak lehetősége van például arra, hogy meghosszabbítsa az érettségi idejét, illetve egyebekre is (törvény a közoktatásról: 30§ 9 bekezdés)

Hogy a szülők, illetve a gyerekek időben (tehát még februárban) jelezték-e, hogy méltányosságot kérnek: arról egylőre semmit nem tudni. Ők ugye nem nyilatkoznak, a csepel.info cikkírója pedig ezt nem kérdezte tőlük.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az RTL Hírek.hu-nak azt mondta: fenntartja szerdai nyilatkozatát, hogy a miniszterelnök családja nem kért, és nem kapott az iskolától semmilyen kedvezményt, különleges elbírálást.

Az Montessori Iskola igazgatója egyelőre nem nyilatkozik, megvárja az Oktatási Hivatal vizsgálatának végét. Amikor az RTL Hírek.hu kereste, az egyik érettségiztető tanár vette fel az intézmény telefonját, és arról győzködött minket, hogy ők bizony senkivel nem kivételeztek, de hivatalosan semmit nem mondhat.

Pósfai Péter (az Oktatási Minisztériumhoz tartozó) Oktatási Hivatal elnök-helyettese az RTL Hírek.hu-nak azt mondta: elindították a részletes vizsgálatot, bár a szülők többnyire olyan kérésekkel fordultak hozzájuk, amelyek nem az ő hatáskörük (ilyenek például az iskola működésével kapcsolatos ügyek, amelyek a fenntartót érintik). A vizsgálatra legalább 30 nap áll a Hivatal rendelkezésére, de Pósfai Péter szerint nem kizárt, hogy korábban végeznek vele.

(a kép illusztráció!)
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!