Szabadkőműves búvóhelyből gyerekotthon

rtl.hu

2008. június 24. 14:56

Már látogatható a kastély, ahol a szabadkőművesek tartották titkos találkáikat.


Amikor a sárga falú épülethez érünk, az olyan, mintha a Nemzeti Múzeumba lépnénk be. Pollack Mihály, a legjelentősebb magyar klasszicista építész tervezte mindkettőt, és a vidéki épület volt az előtanulmány a nagy budapesti tervhez. A Festetich család a megrendelésben egy szigorúan bizalmas kéréssel fordult az építészhez: szükségük volt egy bármikor jól elszeparálható, nagy teremre is, ahol titkos összejöveteleket tarthattak. Ebben a szobában gyűltek össze időről időre a szabadkőművesek. Egy másik kis, köralakú teremben pedig évtizedekig rejtegették a társaság legfontosabb iratait.

"Ezeket a szobákat és a szabadkőművesek néhány szertartási kellékét is bemutatjuk azon a kiállításon, amelyet júniusban nyitottunk meg az ország egyetlen már látogatható klasszicista kastélyában, Dégen" - mondta Alföldy Gábor, a kiállítás rendezője.

A II. világháborúban a németek katonai kórházat rendeztek be az egykor ragyogó kastélyban.

"A legenda szerint az oroszok viszont a lovaikat is beengedték a szobákba, majd lovardává alakult a kastély. Ekkor romlott le az állapota" - meséli az épület, a mellette álló tó és az óriási angolkert gondnoka, Zsigmond Mihály.

Idegenek több mint 70 éve nem léphettek be a kastélyba, mert először görög menekülteknek, majd állami gondozottaknak adott otthont.

A néhány hete megnyílt kiállításon most ezeket az időket is felidézik: a "vörös falon" egykori úttörők és kisdobosok tárgyait is kiállították a szervezők, akik szerint a legkülönlegesebb mégis a "kék szalon", ahol a Festetichek eddig sehol be nem mutatott bútorait is kiállították.

Az épület valóban lehetne a "legek kastélya"
is: Magyarország legnagyobb - 300 hektáros - angolkertje veszi körül a csaknem 200 éves épületet. Akik kitartóan figyelnek, itt is szabadkőműves nyomokra bukkanhatnak az egyik sétányon.

A szabadkőművesek mai találkozóhelyükre is beengedték a XXI. század forgatócsoportját.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!