Milyen lesz az új 200 forintos?

rtl.hu

2008. június 24. 14:24

Ősszel, az interneten szavaztatják meg, hogy nézzen ki az új 200 forintos érme.


A világhálón dől majd el, hogy milyen motívumokkal díszíti az Állami Pénzverde a 200 forintos érmét. Listár Dániel, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs szakértője a RTL Hírek.hu-nak azt mondta: a tervezésénél elsődleges szempont, hogy az új fémpénzt ne lehessen összetéveszteni semelyik másik érmével. Egyelőre azt sem tudni, hogy mekkora lesz az új kétszázas, de valószínű, hogy elődjénél - az 1998-ban, a nagy mérete, nehéz használhatósága és magas ezüsttartalma miatt bevont fémpénznél - lényegesen kisebb.

Simor András jegybankelnök egy hétfői sajtótájékoztatón jelentette be, hogy érmére cserélik az eddigi bankjegyeket. A kétszázasokat ugyanis többnyire váltópénzként használjuk, és ezért gyorsan elhasználódnak. Tavaly az 50 százalékukat kellett leselejtezni, akkor a bankjegyek pótlása egymilliárd forintba került (a papírpénzre fordított költségek 17 százalékát tette ki a kétszázasokra fordított összeg). Az MNB adatai szerint jelenleg 48 millió 200 forintos bankó van forgalomban, összesen 9,6 milliárd forint értékben.

Az új kétszázas - amelyet jövő nyárig vezet majd be a jegybank - várhatóan a legrövidebb életű érme lesz az euró bevezetése előtt. A magyar forint egyébként nemrég múlt el 60 éves, születésekor néhány nap alatt törte le a világtörténelem eddigi legnagyobb inflációját.

Klikk a XXI. század filmjére „a nagy banktitokról”!
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!