Egyre kevesebb a pénz drogprevencióra

rtl.hu

2008. március 12. 18:34

Csak az iskolák egyharmadába jut el a program, a drogozó fiatalok száma pedig nő.


Stemler Mihály mentálhigiénikus szakember kábítószer-imitációit az előadásain szokta megmutatni az iskolásoknak. Mintáit tartalmazó táskája egyre kevesebbszer kerül elő.

A szakember több mint 10 éve foglalkozik drogprevencióval és függő fiatalokkal. Évek óta egyre kevesebb iskolába jut el. Míg korábban 20-30 helyet látogatott rendszeresen, most alig 3-at, 4-et.

„A csökkenést úgy kell elképzelni, hogy először volt a Drog Stratégia, amely meghatározott hatalmas összegeket a prevencióra és az ellátó-intézményekre, és ez egyre inkább csökkent, ahogy a költségvetés csökkent” – mondta Stemler Mihály mentálhigiénikus.

Dogprevencióra most évente körülbelül 6-700 millió forint jut.

„Jelenleg 20-30 százalékos arányban valósulnak meg ezek a programok, tehát az intézmények 20-30 százalékában van ilyen program” – mondta Portörő Péter a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese.

Sok fiatal bent az iskolában drogozik, erről mesélt néhányuk a Házon kívül műsorában. Jelenleg az iskolások közül minden negyedik gyerek használ vagy próbál ki kábítószert. A szakemberek azonban borúlátóak. A drog ugyanis egyre olcsóbb, a marihuánát például egészen kicsi adagokban, akár egy tized grammos kiszerelésben is be lehet szerezni. Az még nem több pár száz forintnál, amit a legtöbb diák megengedhet magának.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!