2008. március 11. 20:52

Óriási vesekövet operáltak ki egy négyéves fővárosi kisfiú vesevezetékéből.


Az ultrahangos felvételeken is látszott, hogy a kisfiú veséje elvizenyősödött. Akár le is állhatott volna, és a gyerek vérmérgezést is kaphatott volna, ha időben nem operálják ki a követ. Az 1 centis vesekő teljesen elzárta a vesevezetéket. A négyéves gyereket az elmúlt hónapokban már több fővárosi kórházban is vizsgálták, de a beavatkozást senki sem vállalta, a család így jutott le végül Kiskunhalasra.

Szerettük volna a szülőket is megkérdezni a történtekről: az édesapa telefonon elmondta, számukra az a legmegdöbbentőbb, hogy fiukat – ahogyan ők fogalmaztak – egyetlen fővárosi intézményben sem merték megoperálni

„Egy ilyen pici gyereknél értelemszerűen sokkal kisebbek a méretek. A kisfiú a korához képest is kicsi, tehát rendkívül szűk a húgycsöve, a vesevezetéke, ez nehezíti tulajdonképpen az endoszkópos eljárást” – mondta Dr. Holman Endre részlegvezető főorvos.

Maga az endoszkópos eljárás már rutinnak számít a felnőtteknél, de a gyerekeknél olyan ritkán alakul ki vesekő, hogy a legtöbb hazai szakorvos tapasztalatlan, ezért nem vállalták a fővárosban a beavatkozást. A kiskunhalasi kórház főorvosa azonban Jemenben hat éven át több száz hasonló műtétet végzett gyerekeken.

„Össze kellett törni a követ és egyenként, pici darabonként eltávolítani. Hosszadalmas, türelmes munkát igényel és óvatosságot természetesen, hogy nehogy megsértsünk valamit” – mondta Dr. Holman Endre.

A műtét egy órát vett igénybe, a kisfiú már másnap, szüleivel együtt elhagyhatta a kórházat.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!