2008. március 5. 0:02
A Kossuth-díjat már 22 évesen megkapta Rákosiéktól. Ágyat és könyvespolcot vett belőle a szegénységből jött költő. Lázadónak érezte magát, de a rendszerváltás után megfagyott körülötte a levegő, pedig volt idő, amikor irodalmi Nobel-díjra jelölték.
- Hány könyved van?- 20 ezer.- Melyik volt az első, mikor vetted?- 1943-ban, a könyvnapon. Bementem, ott volt egy sátor, ahol egy könyvet lehetett kapni, a Sértő Kálmán összes verseit, amihez egy nyilas ideológus, a Reinisch írt hozzá előszót, de én erről nem tudtam semmit. Odamentem az árushoz, és kértem Babits Mihály európai irodalomtörténetét és József Attila összes verseit. Erre azt mondta, hogy menjél te öregem a p…ba. Én ezt nem értettem!
A könyvre való tíz pengőt az édesanyja nyomta a kezébe, s úgy gyűrögette, mint egy falevelet. Hogy honnan került elő ez a pénz, máig sem tudja. Végül az Egyetemi Könyvesboltban tudta megvenni, amire vágyott. Mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került. Mindent versbe foglalt, ami vele történt. Mindent összegyűjtött, ami róla szólt.
- Ezt mind az utóbbi 19 évben raktam össze azokból az újságcikkekből, amelyekben rólam van szó. Van, hogy egy oldal, van, hogy csak egy sor. Mert kíváncsi voltam, hogy az új rendnek és nekem milyen viszonyunk alakult ki, mert körém öntöttek egy olyan betonbunkert, mint mondjuk a csernobili robbanás után. Én ezeket jelzéseket őriztem, és nem ezekből a jelzésekből éltem, de ezek a jelzések biztattak arra, hogy egyetlenegy lehetséges menekülési mód van abból a mesterséges elhallgattatásból, amiben részem volt, hogy dolgozom.
Talán nem véletlen, hogy minden versét kézzel írta és írja a mai napig. 32 kötet sűrű sorokban, mívesen metszett betűkkel. Hol írólapokon, hol határidőnaplókban, hol vendégkönyvekben. Nem mindig volt ugyanis papír.
- Most utólag mindenre rá lehet mindent mondani, hogy ez volt az volt, amaz volt persze, de volt nem amúgy is. Mondok egy példát. Nálunk az Új írásnál az Eszterházynak, a Petinek rengeteg írása jelent meg. Közöltünk egy részt a Termelési regényből is. Aztán bementem a Parlamentbe, ott volt az Aczél miniszterelnök-helyettes. És nem azt mondta, hogy hogy merted te ezt megjelentetni, azért mondtam, hogy nem szóltak semmiért, hanem azt üzente, hogy mondjam meg az Eszterházynak, hogy náluk, az ő nagybirtokukon a földesurak ugyanúgy megizélték a cselédlányokat, mint amiket ő ír a párttitkárokról.
Sokan kaptak lehetőséget az Új írásnál, melynek 17 évig, a rendszerváltásig Juhász a főszerkesztője. Sokan mondják: ő a XX. század második felének legjelentősebb magyar költője. Apja kőműves, anyja cselédlány, mosónő és „minden, amit ebben a sorsban el lehet képzelni.” Ő maga tizenhét évesen még gyári munkás, húsz évesen már a József Attila népi kollégium lakója és nős ember. Nagy László, Kormos István, Weöres Sándor barátja. 1949-ben jelenik meg első kötete, Baumgarten-díjat kap.
- 21 és fél évesen kaptam Kossuth-díjat, és azt nekem a Révai József adta át. Egy fura kettős mosolya volt. Egy nagyon okos ember volt egyébként, úgy észre. Szóval kettős mosolya volt, az egyik fele volt az ördög, a másik az angyal és nézett rám ilyen furcsa, „ördögangyalarccal” ugye. És nem értettem, hogy ez mit jelent, akkor nem. Akkor csak annak a 10 ezer forintnak örültem, amit átadtak nekem az irodában és alá kellett írni, és így hoztam haza (a hónom alatt), mert abból vettünk ágyat meg könyvespolcot. Amit később értettem meg – és ezt a Révai tudta, mert tudnia kellett – hogy ez egy kettős játék volt: vagy megvesznek, hát gondolj bele egy 22 éves kölyök voltam, hát hogy gondolt rám az írótársadalom?
Biztos szerettek…
- A lószart, gondolom, én nem tudom. Nem. Adtak a fiúra egy olyan páncélruhát, amit nem lehet átharapni…
Nézze meg a teljes interjút itt!
